#Chapter 3

Itt a harmadik rész is :)) remélem tetszeni fog :)) 

by:me:D

#Chapter 3

- Szóval… úgy értem, hogy. –mély levegőt vett, és szép lassan kifújta. Mintha gondolkodott valamin, de aztán fellobbant az isteni szikra. –Az van, hogy szeretném megszívatni kicsit Harry-t, és arra gondoltam, hogy segíthetnél. –a műmosolya levakarhatatlan volt. Elgondolkodtam: látszott rajta, hogy hazudik, de igazán meg akartam fizetni Harrynek, amiért azt hitte, hogy képes lennék összeállni Louis-val. Nem mondom, hogy nem egy csodálatos srác, de ez nem jönne össze. Heves bólogatásba kezdtem, mire arcán már mű, hanem teljesen igazi mosoly villogott, ezer wattosan. –Akkor… mi legyen? –harapta be alsó ajkát, engem teljesen lebénítva vele. Annyira… régen még aranyos kisfiúként gondoltam rá, most meg már kész férfi –szexi férfi. Lámpás gyulladt az agyamban, amikor hírtelen megcsapott a tökéletes terv szele.

- Emlékszel, ahogy Hazz kiborult, amikor azt hitte, hogy mi ketten… - kezdtem ecsetelni a gondolatmenetemet, de csúnyán félbeszakított.

- Most volt kábé negyed órája. Szóval igen, emlékszem. –vállba böktem, jelezve, hogy én is ott voltam.

- Szóval, ha mi „randiznánk” –mutattam ujjaimmal az idézőjelet-, akkor ő… - megint félbeszakított. Abban a két percben másodszorra.

- Adj egy ötöst! –tartotta fel kezét, várva hogy belecsapjak, közben ajkát összeszorította. Mosolyogva kicsit megráztam fejem, és én az öklömet tartottam.

- Harry, vigyázz, jövünk! –suttogtam, mert Hazz még mindig a házban tartózkodott tudtommal.

- Csoki. –suttogta ő is, amikor öklünk összeért. Hangosan elkezdtünk nevetni. Zayn odajött, rátámaszkodott két kezével a kanapé háttámlájára, és mosolyogva nézett rám és rá felváltva. 

- Mi a téma, fiatalok? –próbált meg cseverészni. Fel sem tűnt neki, hogy mind ketten idősebbek vagyunk nála.

- Mondja ezt a vénember. -bokszolta vállba Lou viccesen.
- Nekem mondod, hogy fiatal? Anyád lehetnék! -nevettem, szememmel követve, ahogy megkerüli a kanapét és Louis mellé ül. 
- Ha te lennél az anyám, már 10 évesen költöztem volna. -nevetett, de nem nézett rám, hanem a reklámokkal teli csatornát bámulta. Megütöttem Louis térdét, mire feljajdult.
- Add tovább. -adtam ki az utasítást, mire egy nagyot ütött Zayn combjára. Ő is megütötte Louis-t, és ugyan azt mondta neki, mint amit én az előbb. Amikor Louis rám nézett, nem megütött, hanem megfogta a térdem és lágy puszit nyomott arcomra.
- Huhuhuu... -fújta ki Zayn a levegőt, amikor meglátta az elpirult arcomat. -Harry! -kiabált hátra, de szemét nem vette le rólunk. Rájöttem, hogy Louis csak a terv része ként csinálta, mert ha hitelesek akarunk lenni Harry-vel szemben, akkor mindenkit meg kell tévesztenünk.
- Igen? -trappolt ki a konyhából egy mosogatószivacs kíséretében,
- Harry, te mosogatsz? -nevettem ránézve a kanapé fölött.
- Ennyivel tartozom, nem?- vonta meg a vállát.- De ha te akarsz mosogatni, csak gyerünk. -dobta felénk a sárga, spongebob szerű tárgyat, de mázlinkra nem ért el a kanapéig -ilyenkor örülök, hogy az öcsém még mindig úgy dob, mint 10 éve. 
- Hehe, nem talált! -dugta ki rá a nyelvét Louis, mire Harry megindult felénk és összekente az arcát habbal -mivel kezét még véletlenül sem törölte volna meg. Nevetve arrébb húzódtam, mert úgy gondoltam, hogy így is elég fröcsögött rám is. 
- Harry, ha már így belelendültél a szobám is elég trén néz ki. És tudod, hogy mennyire szeretlek. -cuppantottam a levegőbe. Harry nemlegesen rázta a fejét, közben Louis végig engem figyelt. A levegőbe kapott, mintha megfogott volna valamit, majd arcához illesztette ökölbe szorított kezét.
- Tudom, hogy nekem küldted, csak irányt tévesztett. De nyugi, elkaptam. -Harry-n kívül mindketten levágtuk -Zayn-el-, hogy a puszira gondolt, amit és képletesen küldtem Harry felé. -Oh, és... -kezdte folytatni- Gemma, van programod kábé mostra? -nézett rám kedvesen, türkizes szemével. Megráztam a fejem, de mosolyogni nem tudta. Hiába voltam teljesen biztos benne, hogy csak színészkedik, valahogy még is olyan valódinak tűnt, és ettől kicsit megijedtem. 
- Egész nyáron szabad vagyok. -erőltettem mosolyt a képemre, amiből valódi mosolygás lett egész hamar. 
- Akkor... tudod lenne egy kis dolgom a városban a London eye körül. Eljönnél velem? -nézett még édesebben, mint az előbb -már, ha ez lehetséges.
- És mit fogunk csinálni? -érdeklődtem. Szinte teljesen belefeledkeztem szemei csillogásába, már majdnem annyira, hogy elfelejtsem, hogy ez nem a valóság. 
- Hát én elintézem az elintéznivalómat és esetleg felülhetnénk rá, fagyizhatnánk és még út közben kitaláljuk. -kacsintott. Zayn megköszörülte a torkát, Harry tátott szájjal figyelte az eseményeket, de nem érdekelt.
- Jól hangzik. Csak veszek fel egy szebb ruhát, ami nem bűzlik a piától és nincs félig leszakítva rólam. -álltam fel és indultam is felfelé a szobámhoz. 
Kinyitottam a viszonylag normál méretű gardróbom ajtajait, de nem nagy meglepetésemre, nem volt "verjük át a tesónkat azzal, hogy randizok a legjobb barátjával" szettem, ezért valami színesre gondoltam. 

Nem akartam nagyon kiöltözni, hiszen csak egy baráttal mentem lógni -és  ez volt az első összhangban lévő ruha, amit találtam és tetszett. Fel kéne újítanom a ruhatáramat. 
Amikor meggyőződtem róla, hogy minden apró részlet tökéletesen mutat, leindultam. 
A földszintre érve Louis fütyülése volt az, ami megcsapta a fülem. 
- Azta. Nem kellett volna kiöltöznöd. Így csak másodrangú leszek melletted, nem mintha általánosan nem ragyognál túl. -pirult el. Számat beharaptam, hogy elfojtsak egy önelégült nevetést.
- Így is minden lány rád fog figyelni. 
- És minden pasi rád, szóval ajánlom Louis, hogy figyelj rá. -került meg Harry már szinte viccesen komoly arccal. A hátam mögött lépkedett vissza a konyhába, de előtte a fülembe súgta, hogy vigyázzak. Édes, hogy a három évvel fiatalabb tesóm mondja nekem, hogy vigyázzak magamra, amikor a legjobb barátja annak a veszélynek van kitéve, hogy lerohamozzák a sikító tinik. Igen, tuti, hogy nekem kell vigyázni magamra. 
- Amikor azt mondtad, hogy a lányok engem fognak figyelni...miért? Szeretnéd, hogy a lányok téged nézzenek? -kezdte a "párom". A karjába karoltam, amit tartott nekem. 
- Igen. Az az igazság, hogy minden vágyam, hogy a rajongóitok figyeljék minden léptemet. Talán saját rajongótáborom is lehetne. Gemmer. Gemmator. Gemm... -befogta a számat, miután átléptük a küszöböt és az ajtó becsapódott. 
- Gemma, biztos, hogy vállalni akarod a következményeket? -bólogatni kezdtem, de mivel már elegem volt belőle, hogy befogja a szám, kidugtam a nyelvem, de kezét úgy tartotta számon, hogy az nem érte el. 
- Számíts arra, hogy valószínű, hogy újságokban fogunk szerepelni. Címlap sztori lesz belőlünk. Így is vállalod? -most már levette kezét.
- Persze. De ha még egyszer befogod a számat, szakítok veled. -vetettem hátra a hajamat és megindultam a kocsija felé. Ő időzött még a lépcsőn annyi ideig, hogy fel tudjon nevetni.
Amikor már a kocsiban voltunk, megkérdeztem:
- És mi a program? 
-Tényleg van elintéznivalóm, de nyugi, felülhetsz a kerékre. És, ha már eljöttünk, élvezhetnénk a nap hátralévő részét. Na, csatold be magad! -adta ki a parancsot. Igaza volt. Miért ne élvezhetnénk egymás társaságát? 
- Taposs a gázra, bébi, taposs a gázra! -mondtam, de közben erősen szorítottam a biztonsági övet. Felnevetett, majd a sebességhatároknak megfelelően elindultunk. 
 

#Chapter 2

Na, itt a 2. rész is :D hagyjatok komit, iratkozzatok fel és tegyetek boldoggá egy blogger-t! :D köszi!!
Nem akarok nagyon rizsázni, szóval... Még csak annyit, hogy ha nem tudjátok, ki Lulu vagy Jack, fent a "szereplők" fülben elolvashatjátok :) Jó olvasást :)

*one year later*

   Iszonyatos fejfájásra ébredtem. Kikecmeregetem az ágyamból –a kényelmes, puha és szeretett ágyamból-, hogy be tudjak venni valami fájdalomcsillapítót, de nem igazán jött össze, mert nem bírtam lábra állni. Valahogy még is eljutottam a fürdőszobáig, kinyitottam a szekrény ajtaját, ahol a gyógyszereket tartottam, odacsoszogtam a kis rózsaszín mamuszomban a mosdókagylóhoz, hogy engedjek a poharamba egy kis vizet, amivel be tudom venni a bogyót, de amikor megláttam a tükörben, hogy nézek ki, a pohár ott helyben kiesett a kezemből és hangos reccsenéssel ért földet, ahol darabokra tört. Lehajoltam, hogy összeszedegessem a megvadult szilánkokat, majd az apróbbakat felsöpörtem, nehogy véletlenül belelépjek.

  Visszamentem a tükör elé, hogy jobban szemügyre vegyem magam. Hajam csomókban állt szanaszét, szemeim karikásak, arcom piszkos volt az elmosódott festéktől, mint egy hajléktalané a sártól. Jobban körülnéztem, és észrevettem, hogy négy láb kandikál ki a tele engedett kádból. Megráztam a lábakat –egy törülközővel, mert ki tudja, hogy kik voltak azok-, mire a gazdájuk felébredt. Elküldtem őket, hogy öltözzenek fel, vagy legalább takarják el magukat, mert nem egy szép látvány, reggel tíz órakor két pucér test –máskor sem az. A tusolóban is ketten feküdtek. Két lány, de rajtuk legalább volt ruha. Szó szerint fel voltak kenve a fali csempére. Őket is felébresztettem, de nem akartak elmenni. Noszogattam őket, hogy nem lenne-e kényelmesebb a saját ágyukban aludni, mint az én zuhanyzómban, de csak a fejüket rázták. Ekkor már parancsolón magyaráztam, hogy ez az én házam, szóval menjenek útjukra, de még mindig semmi.

Visszamentem a szobámba –mivel a fürdő a hálószobám mellett volt-, és ott megláttam, hogy egy fiatal srácnak a nyakára van kötve egy nyakkendő, és annak a másik vége pedig a csillárra. Mellette egy tábla, amire hiányosan rá volt írva, hogy: F_KA. Hallottam már arról, hogy az emberek megvalósítják a számítógépes játékokat, de az „Akasztófát” nem kellene. Lehámoztam a srác nyakáról a kék ruhadarabot, lesegítettem a székről, amin állt –csodálkoztam is, hogyan aludhatott állva-, valahogy elvittem az ágyamig, oda felraktam, majd kicsörtettem. Pont be akartam csukni a szobám ajtaját, amikor láttam, hogy egy vállfa lógott rajta… azon pedig egy kabát… amiben pedig egy lány volt. Kinyújtóztam, hogy leszedjem onnan, de amint leakasztottam a szögről, szőke haja az arcomra tapadt, és a lány rám esett. Megfogtam a vállait és legurítottam magamról, hogy fel tudjak kelni. Indultam is le a lépcsőn, figyelmen kívül hagyva a kapaszkodón, vagy éppen a fokokon heverő, szesztől bűzlő testeket. Amikor megláttam egy bajuszos embert –akire csak úgy rajzolva volt alkoholos filccel-, gyorsabban szedtem a lábaimat.

Leértem a földszintre, és utam a konyhához vezetett. Ott egy srácot láttam, aki matatott a hűtőmbe, és csak egy fekete bokszer alsó volt rajta. Megveregettem a hátát, hogy rám figyeljen. Felegyenesedett –sokkal magasabb volt nálam-, becsukta az ajtaját, mire a kis lámpa elaludt. Felém fordult, és akkor láttam, hogy a kisöcsém. Amikor rám nézett, ijedtnek láttam, de hamar előtört belőle a nevetés.

- Szia, öcsi! –fontam karba kezeimet a mellkasom előtt, komoly arccal.

- Hali, Gemm. Hú, te aztán szörnyen nézel ki. –nevetett még mindig, de most már mutogatott is az arcomra.

- Mi van itt? –tettem szét kezeimet, és kicsit előre hajoltam.

- Semmire nem emlékszel? Hmm… ez érdekes. Általában én nem emlékszem semmire, és te hozol haza. –mosolygott, de már nem nevetett.

- Hazahoztál? Mégis honnan? –szemöldökeim az égbe szöktek, és karjaim újra keresztezték egymást.

- A szomszédban volt egy házavató buli. Ott voltunk, így hatan. –fogta meg a Fanta narancsos dobozát és elindult az ebédlőasztal felé.

- Hatan? –nem értettem. Ha én, Harry, Jack és Lulu megyünk, az még mindig csak négy.

- Te, én és a srácok. –igen, így már érthető volt. Ugye, ők négyen, mi meg ketten. A matektudásom még mindig kifogástalan. –És ott is elég szépen kiütötted magad. Kicsit elfáradtál, és nyaggattál, hogy jöjjünk haza. Amikor beleegyeztem, elkiabáltad magad, hogy itt folytatjátok a bulit. –már kezdtem érteni a szörnyű fejfájásomat, a sok embert. –De a legviccesebb talán az volt, hogy kikezdtél Louis-val. –nem hittem a fülemnek. Hogy én Louis-val? Mondjuk, egész helyes… és vicces… és kedves… és aranyos… - Neki is voltak beszólásai. –megint felnevetett, majd belekortyolt az italába. –Megjegyezte, hogy a szépség a családban maradt. –mosolygott még mindig, de kicsit sem volt őszinte mosoly. Azt mondják, a részegek és a gyerekek mondják meg az igazat, és úgy tűnt, ezzel Harry is tisztában van. 

- Ez baromság. –kezdtem pásztázni a földet, megpróbálva takarni az arcomon nyíló, vörös rózsákat.

- Tényleg? Még a legjobbat nem is mondtam. –azt a szót, hogy „legjobbat”, szarkasztikusan mondta, majd egy húzásra megitta a dobozban maradt üdítőt. Kíváncsian ránéztem, hogy mondja már el végre, miről maradtam még le. –Olyan éjféltájban… - éjfélkor már ki voltam ütve? Ez nem jellemző rám. -… Louis megfogta a kezed és elmentetek, fogalmam sincs, hová. Utánatok akartam menni, de Niall és Zayn sztriptízelni készültek Lulu barátnődnek, és azt tartottam inkább fontosnak leállítani, minthogy utánad kémkedjek. Nagylány vagy már, bízok benned, még ha totál KO is vagy. –valahogy a fiúk mindig kicentizik az alkalmat, amikor pont be tudnak égetni, vagy meg tudják cáfolni a gondolataidat, mint akkor Louis. Bejött –inkább beesett-, borostásan, szanaszét álló hajjal. Még így is nagyon vonzó volt. Kivette a dobozos tejet a hűtőből, sikeresen leverve az ajtajáról azt a hűtő mágnest, amit unokaöcsémtől kaptam, öklöztek Harry-vel, utána felém fordult, mosolygott, átkarolt –másik kezében a tejes üveggel, amiből kilötykölte a tejet- majd homlokomra puszit nyomott. 

- Hogy aludtál? –suttogta. Megijesztett, hogy ilyen jó barátomnak tartja magát, vagy tényleg nagyon kába voltam este, és valamit nagyon, de nagyon elbaltáztam.

- Szarul. –a hátamon pihenő kezére csúsztattam enyémet, hogy el tudjam venni onnan.

- Nem csodálom. –nevetett és a cipője orrát kezdte nézegetni, mintha az olyan nagyon érdekes lenne. –Amit tegnap műveltél fent… hajjajj. –most rám nézett. Valami testvéri telepátián keresztül –ha létezik ilyesmi- megéreztem, hogy Harry-nél akkor pattant el a cérna.

- Haver, én kinyírlak! –rántotta el előlem vállánál fogva, és akkorát a hasába ütött, hogy még a látvány is fájdalmas volt, hát még milyen lehetett érezni.

- Haver, mi bajod van? –fogta a hasát az összegörnyedt fiú. Valami azt súgta, meg kéne akadályoznom az öcsémet, de odafagytam. Soha nem láttam még ilyennek. Öklével Louis tarkóját célozta meg, és le is csapott. Lou összeesett, úgymond „felnyalta a padlót”. Reflexszerűen térdeltem mellé, hogy megnézzem, jól van-e.

- Ezt miért csináltad? –nyöszörgött, amikor végre fel próbált tápászkodni. A kezemet nyújtottam, hogy segítsek neki, de ellökte.

- Mert jól esett. Hogy tehetted? –ordított rá. Ekkor lépett be Liam, jobb szemét dörzsölgetve, tátott szájjal. Fehér trikó volt rajta és cicanadrág, amin nagyon meglepődtem, mivel az egyik veséje nem működik, így nem ihatott annyit, szóval fogalmam sincs.

- Mit? –tárta szét kezeit Louis, akinek arcán el volt kenődve a vér, ami orrából jött.

- Miért feküdtél le a nővéremmel? Azt hittem, hogy a legjobb barátom vagy! –készült megint pofán vágni az így is megviselt srácot, de Lou elütötte a kezét.

- Várj, te azt hiszed? Dehogyis! Nézz rá. –itt rám mutatott. –Egy ilyen lány szerinted leállna velem?

- Khmm… igen… - köhintettem ártatlanul. Csak oldani akartam a feszültséget, de nem sikerült, mivel Harry arca megfeszült. Louis válla felett rám nézett, mosolygott, majd visszafordult, hogy szembe nézhessen Harry-vel.

- Nézd, te vagy a legjobb barátom, szerinted ilyet tennék? Fáj, hogy nem bízol bennem. –tette színpadiasan szívére a kezét.

- Akkor mit csináltál tegnap? –nevetett Hazz, most már rám nézve. Vállat vontam, hiszen fogalmam sem volt, mit csináltam, és ezt ő is jól tudja. –Louis? –kérdezte tőle inkább, mert nála tuti meg volt a válasz.

- Soroljam? Felráncigáltál, - nézett rám, majd ujjaival mutatni kezdte a felsorolást. –bezártad az ajtót, - mire észbe kaptam, Liam felszívódott. Nem tudom, mikor ment ki, de erős tippem az, hogy akkor, amikor Harry meg akarta pofozni Louis-t. –elővettél egy hajkefét, lelöktél az ágyra és fél órán keresztül próbálkoztál befonni a hajam. –Harry elfojtott egy hangos nevetést, ezért furcsa, de vicces hangot adott ki. –És ez még csak az eleje. Megfenyegettél, hogy ha nem engedek neked egy forró vizes fürdőt, levágod az egyszarvúm szarvát. Kegyetlen vagy, amikor sokat iszol! –tettetett szomorúságot, de hamar folytatta. –De lényegében egész jól elvoltunk. Levetted az ingem rólam, összegöngyölted, magadhoz ölelted, bemásztál az ágyadba és szép lassan elaludtál. Nem mertelek igazán egyedül hagyni. –itt feltűnt, hogy egyikük sem ivott valami sokat az előző este. Ez is furcsa, mivel Harry és Niall isznak általában a legtöbbet.

- Ti miért nem vagytok másnaposok? –amint kimondtam, rájöttem, hogy nem így kellett volna fogalmazni. –Úgy értem, hogyhogy nem ittatok annyit az este? –javítottam ki magam.

- Régen kapcsolódtál már ki… - kezdte Harry. –Mi biztattunk, hogy igyál. Azt hittük, hogy elbírunk veled, de én meg azt gondoltam, hogy Louis is hulla részeg, de nem volt az. Vigyázni akartunk rád, és sikerült is, mert a jala peno-s vödörrel való kiütés után nem csináltál semmi durvát vagy rosszat, csak érezted a jót.

- Kit ütöttem ki, mivel? –szám értelmetlen fintorra húzódott.

- Jack-t és jala peno-val megtöltött vödörrel. Ne kérdezd, honnan volt. De amúgy nem fájt neki, mert ő is ki volt ütve, mint te, de ő kétszeresen. –kuncogott. Louis is csatlakozott a nevetéshez, de én nem értettem benne a viccet. Fiúk, és az értelmetlen vicceik…

- Még egy kérdés. –mutattam mutató ujjammal. –Louis, én a helyedben nem hogy nem magyarázkodtam volna, hanem még beszélni se álltam volna le Harry-vel, azok után, hogy eleredt tőle az orrod vére. –magyaráztam nézeteimet. Louis-nak mintha a villanykörte felgyulladt volna a feje felett, egy zsebkendőt keresett a hátsó zsebében, és a már nem vérző orrát kezdte el törölgetni, majd még egy zsebit bevizezett, hogy letörölje vele az arcára száradt vért. Megvonta a vállát, de a szemében tükröződött a bosszú édes lángja. Itt nem arról van szó, hogy vissza akart neki ütni, de valamit biztos tervezett, és száz-ezer örömmel segíteni akartam neki.

Kiindultam a konyhából, hogy a nappaliból és az egész házból elküldjem az embereket, de amikor körülnéztem, Zayn, Jack és Liam elégedett mosollyal fogadtak. Hamar rájöttem, miért. Minden embert elküldtek és ki is takarítottak. Meddig lehettem én a konyhában? Eltátogtam egy köszönömöt, és a kanapéra vetettem magam és bekapcsoltam a TV-t. Louis huppant le mellém, de mivel hangtalanul közeledett a hátam mögül, megijedtem.

- Gemma. Kérdezhetnék valamit? –makogott. Nagyon rémültnek tűnt, vagy nem is tudom, de megsajnáltam.

- Persze, csak nyugodtan. –bíztatóan felé fordultam.

- Könnyű azt mondani… - nevetett. –Arra gondoltam, hogy nem lenne-e kedved…   

#Chapter 1

Ültem a kanapén, kezemben a nagy fagyis dobozzal. Néztem a TV-t, ami az utolsó X-factor adást játszotta le. Ez már a döntő volt, és nagyon büszke voltam Harry-re, hogy idáig eljutott. Már éppen jött volna az eredményhirdetés, amikor csengettek az ajtómon. Kiabáltam, hogy várjon egy kicsit. Megint megszólalt a csengő, ekkor már azt kiabáltam, hogy nyitva van, de a vendégemnek nagyon tetszhetett a hangja, mert tovább nyomkodta. Maximumra csavartam a TV hangerejét, de a csengő zaja még mindig túlzengte. Mérgesen szorítottam meg a piros, kötött huzatos díszpárnát, amit még a nagyitól kaptam, hogy elfojtsam a számból épp kibuggyanni akaró trágár kifejezéseket, körülírva vele azt, hogy miért szereltettem fel ilyen hangos csengőt.

- És, aki a döntőből ma harmadikként indulhat haza… - a műsorvezető húzta az időt, mintha direkt lassított felvételben nyitotta volna ki a borítékot, ami a harmadik helyezet nevét rejtette. –A… - az újabb csengőszó miatt nem hallottam semmit. – Gratulálunk a One Direction-nek. –a párna kiesett a kezemből, csak akkor vettem észre, hogy nyitva a szám, amikor kiszáradtam. Megfogtam a távirányítót és a TV-re irányítottam, hogy kikapcsoljam. Magam mellé ejtettem és meredten bámultam a fekete képernyőt.

Megint megszólalt a csengő –teljesen elfelejtettem, hogy valaki vár rám az ajtóban. A sokkos állapotot még mindig nem sikerült legyőznöm, de a meglepettséget az öröm és a büszkeség váltotta fel. Elhatároztam magamban, hogy akárki áll az ajtómban, megölelem. Odaszaladtam, és olyan erővel téptem ki a keretből, hogy az majdnem leesett a félfáról. Nem nagy meglepetésemre Jack állt az ajtóban. Úgy ugrottam a nyakába, hogy majdnem hátra esett –velem együtt-, de szerencsére volt olyan jó kondiban, hogy megtartott.

- Na, Styles. Mi van veled? –nevetett, majd kicsit feltolt, de lábaim még mindig nagyon gyengék voltak, ezért ő tartott két kézfejével.

- Harmadikok lettek, Jack! –nem szólt semmit idegesítő, sikolyszerű kitörésemre, de álla szinte a padlót verte a meglepetéstől. Elengedett, kezei a vállaimról a derekamra csúsztak, felemelt és elkezdett velem pörögni –nem volt nehéz dolga, mivel vagy 10 centivel alacsonyabb vagyok nála. Észre sem vettem, hogy a nagy pörgés közben lejöttünk a két fokos betonlépcsőn, és már a postaládán is túlmentünk, egyenesen ki az út közepére. Ott megálltunk, lerakott, és szemével némán gratulált.

Vakító fények sütötték meg arcom bal oldalát, majd éles dudálást hallottam, mire leesett, hogy oda kéne néznem. Egy nagy, kék kamion közeledett felénk. Jack félre lökött –bőröm csattant a betonon, és mintha reccsent is volna valami-, és körülbelül két másodperc után rám ugrott, nehogy elüsse a jármű. Amikor elhajtott a vörös szakállas, mogorva sofőr –jó pár mondat után, ami nem volt valami kecsegtető-, felsegített és besétáltunk a házba. Leültünk a kanapéra, és belőlem tört ki először a nevetés.

- Ilyet soha többé! –bambulta szemrebbenés nélkül az elsötétült képernyőt, remegő ajkakkal, ujjait belefúrva a díványba.

- Miért? Szerintem egész izgi volt. –mosolyogtam rá, amennyire csak tudtam. Megbotránkoztatva rám nézett, mintha kimondta volna, hogy: mi bajod van neked? Felkacagtam, és úgy folytattam: - Végül is, nem minden nap mondhatom el magamról, hogy „testközelbe” kerültünk. –ennél már őt sem hagyta nyugton a nevetés. Szoktuk egymást ilyenekkel szívatni. Játékosan vállba boxolt, mint egy pasi havert, de kicsit sem olyan durván. Megint csengettek, egyszerre álltunk fel és versenyeztünk az ajtóig –én nyertem. Barátnőm állt a küszöbön, és kérdés nélkül bekúszott a köztem és Jack között lévő, apró, levegős helyen. Tőle már megszoktam. Behuppant a kanapéra, bekapcsolta a TV-t, átkapcsolt a VIVA-ra, felhangosította a zenét, majd kisasszézott a konyhába. Kíváncsian követtük, hogy mi sülhet ki ebből, de mi be sem értünk az étkezőbe, ő már ki is jött.

- Pizza party DJ LULU-val! Wohoo! Musza, induljon a risza! –elkezdte mozgatni a csípőjét, és úgy közeledett felénk. Kinevettem, mire erősen hátba vágott. Jack szerint egy nagy, piros kéznyom maradt a hátamon –mert Adam Saaks póló volt rajtam, amiből az ember háta kint van. Ismét beült a kanapéra, és fogalmam sincs honnan, de elővett egy doboz Hell-t és vígan kortyolgatta.

- Mire ez a nagy bulizási kedv? –kérdeztem meg tőle, félve, hogy megint kapok.

- Ahj, drága barátosném, hát nem tudod? –csinált úgy, mintha nálam szellemileg nem lenne minden rendben. –A testvéred bandája harmadik lett! –ez a mondat a sikoltás és az ordítás között hangzott el.

- Tudom! –kiabáltam én is. –Oh, és képzeld, ma halál közeli élményünk volt! –mosolyogtam.

- Na, mi volt? –fejét megtámasztotta a háttámlán pihenő kezével.

- Majdnem elütöttek. –eléggé furcsán nézett rám, hogy én ennek vajon miért is örülök. Egy legyintéssel elintéztem a magyarázkodást, és örülök, hogy ennyi elég volt neki.

- Nézzünk filmet. –ajánlottam. Jack átkarolta a vállamat, megfordított és elindult velem a hálószobám felé. Bementünk, végignéztem a CD sorokon, majd kiválasztottam a Nagyfiúkat. Nagyon jó vígjáték, mindenki tudja, ha Adam Sandler és Rob Schneider egy filmben játszanak, az valami isteni. Lementünk, Lulu már elhelyezte magát egy pokróc alatt, ahová mi is befértünk, ezért oda is bújtam, míg Jack berakta a filmet. Végigröhögtük és én voltam az első, aki elaludt… Jack vállán.

Prológus: Áh, hogy is volt? ...

PROLÓGUS

Izgatottan ültem a váróteremben. Kicsit ugráltam is a műanyag és narancssárga székben, közben pedig az álját szorongattam. Akkor a klór szag sem izgatott –ilyenkor az embert nem az érdekli. Apu nyugtatgatott, hogy ne pörögjek annyira, mint aki megivott hat doboz Red Bull-t. Egy rózsaszín ruhás, kicsit pufi, néger ápolónő lépett ki a szobából és behívott minket. Apu felemelt és bevitt. Anyu feküdt az ágyon, kezében az újszülött. Apu eltakarta a száját és csillogó szemekkel nézett a babára. Anyu kipirult arccal rám nézett, várta, hogy reagálok.

- Kicsim, ő itt Harold. –apu letett, hogy közelebb tudjak menni az ágyhoz.

- Szia, Harry baba! –simítottam végig a kék ruhadarabon. Apu megfogta a kezem és elvette onnan. Anyu mérgesen ránézett, és habár nem hallottam vagy láttam, éreztem, hogy a szemével valamit mond apunak.

- Edwardban egyeztünk meg. –nyögte ki apu a tíz perces csend után.

- Haroldot akartunk mindig is. –helyesbített anyu.

- Harry Edward Styles. –mosolyogtam rá a kistesómra. Kistesóm… még a gondolattól is libabőrös lettem. Anyuék felnevettek.

- Nem is rossz ötlet. –guggolt le hozzám apa és megölelt.

- Most már hazajössz? –néztem anyura. Ő még mindig mosolygott és megrázta a fejét.

- Nem, kicsim. De nemsokára megyek.

- De anyu! Itt van a baba! Gyere haza! –szemeimet könnyek csípték. Nem hittem el, hogy újabb pár napig nem láthatom, vagy hetekig, évekig…

- Gemma, pénteken megyek haza.

- Nem! Most gyere haza! –könnyeztek be a szemeim, de nem sírtam.

- Kicsim, nem mehetek.

- De! –meg akartam mondani, hogy itt van öcsi, vigyük haza, mutassuk meg neki a házat, azt a szép szobát, amit anyuék rendeztek be neki.

- Gyere, kincsem. Hagyjuk anyut békén. –akarta megfogni a kezem apu, de kirántottam és sikoltottam, hogy nem. Harry felébredt és sírni kezdett. Anyu nyugtatta, de egy nővér bejött és elvitte a babát.

- A néni hová viszi Harryt? –kérdeztem.

- A többi babához.

- Miért viszi a többi babához? Ő az én kisöcsém, nem a többieké! –kezdtem megint a hisztimbe.

- Kicsim, most már tényleg hagyjuk a mamát. –szólt rám apu. Ránéztem anyura, a fáradtsága ellenére mosolyát rám villantotta, bár szemei kis híján becsukódtak.

- Nem! Anyu nélkül nem! –anyu megint felnevetett.

- És Harry? Őt hagyjam itt? –kuncogott.

- Ha miatta kell bent maradnod, igen! –fontam össze kezeimet mellkasom előtt és alsó ajkamat lebiggyesztettem.  

- Gemma! Nem szólok még egyszer! –rivallt rám apu. Ő nem volt olyan türelmes velem, mint anyu.

- Én anyu nélkül nem megyek sehová! –szögeztem ki a szándékomat és a földre ültem. A hideg, laminált padlón felhúztam a lábaimat törökülésbe, karjaim még mindig összefonva, ajkam ugyan úgy lebiggyesztve. Apu elnevette magát, felvett és felültetett az egyik bent lévő székre.

- Hát maradj! –mondta és leült mellém. Anyu elaludt, és ahogy néztem én is nyugodt arcát, elszundítottam…

- Gemma, Gemma, Gemmaa!!! –ugrándozott a tesóm az ágyamon. –Gemm, kelj fel! Gemm!! Késünk!! Gyere máár! –kiabált.

- Hagyj már! –csaptam le egy párnával. Milyen idegesítőek a hét évesek.

- Gemma! Mennünk kell! Elkésünk! –térdelt a fejem mellé.

- Honnan? –nyöszörögtem.

- Jobban mondva te késel el! –mosolygott.

- Honnan? –kérdeztem ismét.

- Az esküvődről Peter-el! Oh, Pete. Adj egy csókot! –cuppogott és ölelgette a levegőt, miközben engem utánozott. –Puszi, puszi! –leszállt az ágyamról –már ismert eléggé ahhoz, hogy tudja, mindjárt kap. –Gemma szereti Peter-t, Gemma szereti Peter-t! –kiabálta. Utoljára beszívtam az ágyam rózsa illatát, majd kipattantam. Elszaladt előlem, de utána futottam.

- Te kis pimasz majom! Szívd vissza! –kiabáltam. Harry anyu mögé bújt, aki éppen a reggelit készítette elő.

- Harry, ne piszkáld a nővéredet. –szólt rá anyu lágyan.

- De ő kezdte. –villantotta rá a boci szemeit.

- Mi? Te kis hazug! Mit kezdtem? Na, gyere ide! –indultam meg felé és megragadtam a karját.

- Gemma, te vagy a nagyobb, neked legyen annyi eszed, hogy békén hagyod! –szólt rám anyu. Utáltam, hogy mindig Harry-t védte, csak mert ő a kisebb. Amint anyu elfordult, Harry kidugta a nyelvét.

- Állj meg, te kis… - nem tudtam befejezni a mondatot, mert anyu rám kiabált.

- Gemma! Hagyd a káromkodást abba, mert szobafogságot kapsz! –pedig nem akartam olyan csúnyát mondani… annyira… Leültünk az asztalhoz, és Harry direkt mellém ült és az asztal alatt megcsípett egy postás gumival. Én fülön pöcköltem.

- Aú! Anyu, Gemma megpöckölt! –nyavalygott.

- Mi? Én nem is… - kezdtem, ismét reménytelenül.

- Gemma! Ülj ide! –húzott ki egy széket az asztal túlsó végén.

- De én voltam itt előbb! –tiltakoztam.

- Nem érdekel! –jobb volt szót fogadni anyunak. Nem szerettem vele ellenkezni, mert következményei voltak. Duzzogva hátratoltam magam a székben, hangos léptekkel mentem át az új helyemre és lecsaptam a tányért, ami majdnem összetört.

- Fejezd be a hisztizést! –kaptam az újabb parancsot. Harry az asztal alatt megrúgott, de csak megrándultam. Sokkal keményebben adtam vissza neki, de mielőtt feljajdult volna, felálltam és elmentem.

- Gemma, nem kell a müzli? –kiabált utánam anyu.

- Nem vagyok éhes! –kiabáltam vissza.

- Nem éhes, mert szerelmes Peter-be! - kiabált Harry is, direkt hangosan, hogy én is meghalljam. Reakcióm csak az ajtóm becsapása volt. Peter a suli réme volt. Fogszabályzós, szemüveges és pattanásos. Mindenki megtartotta tőle a tisztes távolságot, ezért néha sajnáltam is. Tipikus kistesó duma, hogy a suli legfurább gyerekével piszkálják a nagyobbat. Akinek van kistestvére, tudja, mit éltem át.

- Készen állsz? –igazítottam meg Harry ingének gallérját.

- Persze. Mindig kész vagyok. –mosolygott kicsit önbizalom hiányosan. Butus volt, mert még mindig próbált előttem keménynek tűnni.

- És most, hölgyeim és uraim, a White Eskimo! –mondta egy férfihang a színpadom egy mikrofonba.

- Sok sikert! –ütögettem meg biztatóan tesóm vállát.

  A srácok kimentek, nagy hangzavar fogadta őket, senki nem nézett rájuk, mindenki beszélgetett egymással, az asztalokat és a székeket rendezték át. Harry elkezdte mondani, hogy köszöni, hogy eljöttek és, hogy ez élete egyik legfontosabb éjszakája, de semmit nem lehetett hallani. Könyörgőn nézett rám, mire én kikaptam az egyik statiszta kezéből a mikrofont és kicsit megütögettem. Olyan hangot adott ki, mint amikor valaki végighúzza a körmeit azokon a zöld, sulis fatáblákon. Hírtelen mindenki elhallgatott és Harry újra elkezdte a mondókáját. A dobos adta az ütemet, a gitáros követte és Harry a negyedik ütemnél csatlakozott be.

- If i can’t see you newt to me… - nevetve elsétáltam, és leültem egy fekete bőrkanapéra, valahol hátul az öltözők mellett. Egy szőke hajú lány jött oda hozzám és leült. Oldalasan rápillantottam, amikor ő is rám nézett.

- Szia. –kezdeményeztem. 

- Szia. Te mit keresel itt? –kérdezte, fenntartva a beszélgetést.

- Várok valakit. És te?

- Én is várok. Te kit? –folytatta.

- Az öcsémet. Te?

- A bátyámat. Tudod, ő ezek a srácok után jön majd, de késik és kezdek aggódni.

- Ezek a srácok a White Eskimo.

- Tudom. Ismered őket? Én az énekessel járok egy osztályba. Egész helyes, igaz? –virult, és rám villantotta hófehér mosolyát.

- Ööö… nem! –fintorodtam el.

- Miért? Göndör haj, cuki mosoly, szép szemek. Mi kell ennél több? –hajolt előre, hogy rá tudjon támaszkodni a térdeire.

- Az, hogy ne legyen az öcsém! –nevettem.

- Ő a te…? –hevesen bólogatni kezdtem. –Tudod, nagyon tetszik, és…

- És?- kérdeztem rá.

- Hagyjuk. Eddig is reménytelen volt az esélyem nála, de azt gondoltam, ha te segítenél, hogy észrevegyen… de miket is képzeltem… - tényleg csalódottnak láttam, és nem hagyhattam annyiban.

- Mi a neved? –kérdeztem barátságosan.

- Felicity. Felicity Skinner.

- Szívesen segítek. Mondjuk, megemlítem véletlenül, hogy milyen kedves lány vagy… - mosolyogtam rá.

- Hány éves? –kérdezte az előttünk ülő férfi.

- Tizenhat. –felelte Harry. A férfi gyorsan leírta, mint az eddigi kérdéseire a választ és átnyújtotta.

Beléptünk a Backstage-be. Négy órát üldögéltünk, de nem mondhatnám, hogy unalmas volt, mert Harry-vel folyamatosan csipkelődtünk egymással. Kereken négy órát, huszonöt percet és tizenkét másodpercet üldögéltünk, amikor egy nő elkiabálta magát:

- Harry Styles, Harry Styles készüljön! –Harry rögtön felpattant, megigazgatta magát. Én is felálltam, anyuval együtt és elkísértük a színpadhoz vezető átjáróhoz. Ott a műsorvezető kérdezősködött, majd amikor rákerült a sor, felment a színpadra. Minket nem engedtek ott maradni, ezért hátul, egy nagy képernyőn nézhettük végig a bemutatkozását.

- Hello. –köszönt.

- Örülök a találkozásnak, hogy hívnak? –kezdte Simon.

- Harry Styles.

- Oké, Harry, hány éves vagy?

- Tizenhat.

- Mesélj egy kicsit magadról!

- Egy pékségben dolgozom. –a fejemhez kaptam. Nem hiszem, hogy erre voltak kíváncsiak.

- És Harry, te otthagytad az iskolát és dolgozol, igaz?

- Szombatonként dolgozom, de befejezem az egyetemet és szeptemberben leérettségizem.

- És mit fogsz tanulni az egyetemen?

- Jogot, pszichológiát, üzletet és még mást is, de nem vagyok benne biztos.

- Szóval, miért jöttél ide ma?

- Mindig szerettem volna jelentkezni, de túl fiatal voltam.

- Mit fogsz énekelni?

- Steve Wonder-től az Isn’t she lovely-t.

- Oké, sok sikert! –anyu ár majdnem elsírta magát. Harry elkezdett énekelni, és ahogy hangja felcsendült, a közönség őrjöngni kezdett. Büszkén néztem a képernyőt, tudtam, hogy egyszer megtörténik ez vele. Amikor befejezte, mi is elkezdtünk tapsolni. Mindenki igennel szavazott, kivéve Louis-t, mert szerinte nem volt elég érett. De végül is tovább jutott.

- Na, hogy van az én csodás kisöcsém? –cuppantottam az arcára, mire ő letörölte.

- Csodás? Ha jól emlékszem, két napja még szemét voltam. –mosolygott.

- Ne rontsd el a pillanatot. –böktem oldalba.

- Na, jó, Gemm, mit akarsz? - figyelmen kívül hagytam, és az ölébe ültem, majd átkaroltam a nyakát.

- Tudod, drága kisöcsém, ha híres leszel… tudod, mennyire el akartam menni Milánóba, és van az a cuki Louis Vuitton táska… - próbálkoztam.

- Semmi értelme, Gemma, nem viszlek sehova.

- És a táska? –folytattam a könyörgést.

- Ne is álmodj róla. –nevetett és lelökött.

- Visszavonom, még midig szemét vagy.

- Kiestem. –sírt a telefonba.

- Mi az, hogy kiestél? –én is bekönnyeztem.

- Vége van, Gemma! Az álmaim összetörtek, vége az életemnek.

- Dehogyis van vége, hiszen még csak most kezdődik! –hallottam, ahogy kifújta az orrát –reméltem, hogy egy zsebkendőbe.

- Mennem kell, Nicol hívat. Szia! –köszönt el.

- Szia, és ne keseredj el! –de már kinyomta.

És itt kezdődött a híres One Direction hírneve. mindenki tudja a folytatást, de nem mindenki ismeri, milyen érzés volt elveszíteni az öcsémet.