hali! *szerző*

Sziasztok, bocsánat, hogy kicsit kiragadlak titeket London ill. Gemma Styles általam kreált világából, de itt az ősz, és szeretném megragadni az alkalmat egy kis divattanácsadásra. :)
smink:
a szürke 50 árnyalata. ide passzol, mivel nagy divat a szürke szemhéjfesték:
  igen.
a sötétebb zöld is őszi hangulatot kelt:

a cicaszem is divat lesz még, de elmaszatolva...wowow:D




lila!!!
akár szemfesték, akár rúzs: a lila az idei ősz színe.




cicaszem és lila: a megfelelő páros!










igen, a lila ajkak is szépek...

ez se néz ki rosszul, de nem árt, ha csínján bánsz a rúzzsal, mert nem mindenkinek áll jól az erős szín.


ruhááák:


vigyázat, életveszély! ebben a csábítás nagymestere lehetsz!





bravo!



csempéssz ki színt a szürke őszi napokba!

kedvenceim: a cipők!



 a tűsarkú a picsáknak való! /ezzel senkit nem akarok megbántani/



csokibarna sportcsuka: ki olvasta a Forgotten-t? London pasija ilyen cipőt hordott :P



az utolsó a kedvencem, nektek?





nem vagyok híve a *tördkianyakad* cipőknek, de ilyenem van, és imádom!


táskák:





hmm... ez minden szempontból cuki.




Vuitton táska.




a fekete a kedvenc színem! :3
 ne feledjétek, egy-két kiegészítővel szebbé tehetitek a napotokat, de az is fontos, hogy ne érezd magad kényelmetlenül a ruhádban! azért vannak rajtad, hogy csinos legyél, nem azért, hogy elszorítsák  a vérkeringésed!


ennyit szerettem volna, köszönöm!:)

#Chapter 7

#Chapter 7... seven? seven? repül az időőő :D huh, hát itt a hetedik rész is :D *lö büszke fej :3 *
Remélem tetszeni fog :33 
#Chapter 7
Amikor felébredtem, arcom könnyektől volt nedves, habár tudtam, hogy ez a valóságban nem történne meg. Ébresztőm még meg se szólalt, mivel 10 órára állítottam be, mert nehéz volt az este és hosszú volt a tegnapi nap. A vekker kilenc órát mutatott, így kikecmeregtem és a teljesen rám tapadt ruhát levetettem. A köntösömet vettem fel és a fürdőbe mentem, hogy vegyek egy életmentő zuhanyt. Beállítottam a megfelelő hőmérsékletet, majd aláálltam. Pár percig csak hagytam és élveztem, ahogy a forró vízcseppek végig folynak testemen, majd a tényleges tusolásba kezdtem.
Nem öltöztem fel, a fehér köntös volt még mindig az egyetlen ruhadarab rajtam -így mentem le a konyhába. Nem kávézok, de mivel Starbucks kávém volt otthon és nyúzottnak éreztem magam, megfőztem és megittam -és hadd ne mondjam, mennyire jól esett. Amikor végeztem, a bögrét beraktam a mosogatóba, hogy majd később a többi edénnyel együtt elmossam.
Ledobtam magam a kanapéra, mivel semmi takarítani valóm nem volt, mert minden csillogott. Be akartam kapcsolni a TV-t, mert akkor kezdődött az egyetlen sorozat, amit nézek: Two and a half man, de mégse tettem, mert telefonom rezegve jelezte, hogy sms-em jött.
feladó: Lou
"szia, szépség! remélem nem alszol, mert változott a program. 10 perc és ott leszek! xX"
Ijedten dobtam el a készüléket és felrohantam, hogy valami értelmes göncöt találjak, mert nem akartam Louis előtt állni egy szál köntösben. Mivel szép idő volt, ezért a meleg színű ruhák között kezdtem válogatni, amíg meg nem találtam a tökéletes darabot -vagyis úgy gondoltam, hogy az a tökéletes, mert nem tudtam, hogy hová megyünk. Hű maradtam az otthonomhoz, és még a pirosat is belecsempésztem, ami valljuk be, nagyon meleg szín. Amíg ezt a szettet kerestem a szekrényben, megtaláltam a(z) One Direction-os pólómat, amit Zayn vett nekem a szülinapomra, még a banda létezésének második évfordulója előtt, januárban.
Amikor magamra öltöttem az "egyenruhát", a tükör elé álltam és elkönyveltem, hogy a külsőm elfogadható.
Gyorsan rohantam le a lépcsőn, és zuhatagként pottyant a nyakamba a gondolat, hogy anyu hányszor szólt rám kiskoromban emiatt.
Amikor a jobb lábamat letettem a parkettára, tökéletes időzítéshez méltóan persze, felcsendült a csengő megszokott zaja. Sietve mentem az ajtóhoz, hogy beengedjem Louis-t -mert biztos voltam benne, hogy ő az. De amikor ajtót nyitottam, nem Louis fogadott. A látványnak valahogy egy fokkal jobban örültem.
- Jackson Frayn Harries, a kalapom rá, hogy ez te vagy! -tátottam el a számat csodálkozásomban. -Nincs is kalapom! -helyesbítettem.
- Gemma Anne Styles, nem kell venned kalapot, mert én vagyok az! -mosolygott.
- Jack! -öleltem meg. - Gyere be, és mesélj el mindent! -kértem. Teljesen elfelejtettem, hogy Louis-t is várom.
Szokásosan a kanapéra invitáltam, hogy mindent el tudjon mesélni, mi történt vele egy év alatt. Amikor Harry-ék az x-factorban harmadikok lettek, rá két hétre elutazott Bristolba az egyetemre. Nagyon hiányzott. Lulu elköltözött, így csak a srácokkal tudtam lógni, de Jack újra itt és megint együtt.
- Ez a ház szinte semmit nem változott. -nézett körbe vidáman. Karjait a háttámlán pihentette, így könnyen oda tudtam bújni hozzá. -Az volt, hogy tanultam, kajáltam, piáltam, ettem, buliztam és kész. -értelmesebb válaszra számítottam egy év egyetem után, de van, ami sosem változik.
- Na, tuti volt még valami. Mesélj! -mocorogtam, hogy kényelembe helyezzem magam.
- Megismerkedtem egy csodálatos lánnyal. Hosszú, szőke haj, barna szemek, szeret vásárolni és a legtöbb ruhája pink. -kezdett el játszani a hajammal. a torkom összeszorult és köhögésre késztetett. Belegondolni, hogy Jack-nek barátnője van, amikor ő volt az első szerelmem -bár ő nem tudott róla. Tizenhat évesen beleestem, amikor nyaralni jött Holmes Chapel-be. Attól kezdve minden szünetet együtt töltöttünk, és amikor ideköltöztem, minden szabad percünket együtt töltöttük. Nem bírnám elviselni, ha lenne valakije. Kérdőn felnéztem rá, ő csak nevetett, és finoman visszanyomott mellkasához. -Vicceltem. -nevetett még mindig, mire én is elmosolyodtam. Viccesen nevet. -Apropó, miért öltöztél így ki? -a hangja sunyi volt.
- Oh, csak Louis-val mennék... -a fejemhez kaptam, amikor rám tört a felismerés, hogy Louis bár melyik percben itt lehet.
- Louis? -követett tekintetével, ahogy elrohantam a kanapéról, és fésülni kezdtem a hajam.
- Öcsi bandatársa. Találkoztatok már. -igyekeztem minél gyorsabban simára varázsolni fürtjeimet.
- És miért mész el vele? -jött felém.
- Randizunk. -dobtam le a rózsaszín hajkefét a kis asztalra, ami a lépcső mellett álldogált.
- R-randiztok? -akadozott a hangja.
- Hosszú lenne elmagyarázni, nem járunk, csak kamu randi stb. Majd egyszer elmondom, ha ráérek. -rohantam az ajtóhoz, mert hallottam a csengőt.
- Szia, Lou. -mosolyogtam, és reméltem, hogy a sminkem nem kenődött el.
- Szia, gyönyörűm. Wow, szebb vagy, mint valaha, már, ha ez lehetséges. -kaptam a bókot, amitől arcom teljesen begyulladt és vörösbe borult. Ekkor Jack mögém lépett, hátulról átkarolt és belepuszilt a nyakamba.
- Gemm, ki ez a tag? -ölelt még szorosabban. Úgy álltunk ott, ahogy Louis-val tegnap a London Eye tetején.
- Jack, ő itt Louis. Találkoztatok már. -Jack elengedett, és a kezét nyújtotta Louis-nak. Ő megfogta, és kezet ráztak. Talán butaság, de lejátszódott a fejemben, hogy Jack lehajol és megcsókolja Louis kezét, mint a nőknek szokták. Oké, ez szemétség volt, de mosolyt csalt az arcomra.
- És te kije vagy Gemma-nak? -kérdezte a randipartnerem, erősen tartva a szemkontaktust. Jack viszonozta a villámokat szóró tekintetet.Nem mertem beleszólni.
- A pasija. -hangzott az érdekes válasz. Szemem majd' kiugrott, a szám tátva maradt.
- Nem említette, hogy volna pasija. -a szavam elakadt. Már éppen mondani akartam valamit, de Jack és Louis "vitája" folytatódott.
- Mert távol voltam, de attól ő még az enyém. -karolt át, te leszedtem magamról.
- Egy barát nem hagyja csak úgy itt a barátnőjét. - Jack nála is magasabb volt. Még mindig nem szakadt ki egy szó sem a torkomból. Talán azért, mert legbelül tetszett, hogy Jack ezt csinálta. Bár nem is tudom, mit csinált.
- De, ha egyetemre kell mennie, hogy sikerüljenek a dolgok, amiket elterveztek a barátnőjével, akkor még ezt a kockázatot is vállalja.
- Na jó, ebből elég. Louis, szeretnéd még azt a programot, amit elterveztél, vagy már nem? -szóltam végre közbe. Nem bírtam tovább nézni.
- Mehetünk. Ha a barátodnak nincs ellenére. -folytatta a makacsságot.
- Igazából... -kezdte Jack, az állítólagos pasim, de félbeszakítottam.
- Nincs ellenére. -néztem Jack-re mérgesen. Vette az adást, és hátrált, míg én Louis-ba karoltam. -Később mindent elmondok. Várj meg itt, nem sokára jövök. -intettem neki, rábízva a lakásomat.
Louis-val elindultunk...

#Chapter 6

Nem hittem volna, hogy ezt a részt is megírom :D köszönöm az egyetlen rendszeres olvasómnak :)) tudom, hogy nincs sok feliratkozóm, de én már neked is szívesen blogolok! :D Tényleg nem hittem volna, hogy ez a rész is kész lesz, mert általában feladom a dolgaimat, de... Róma, vagy a mi esetünkben London sem egy nap alatt épült, igaz? :D És nagyon sok blog a vége felé indult be :)) remélem mindenkinek tetszik majd! :) De azért bocsi h kicsit rövidke lett :/  

#Chapter 6

- Oké, nem volt ellene kifogásom, hogy elmész Louis-val, BARÁTILAG! Arról nem volt szó, hogy egy szó nélkül hagyod, hogy megcsókoljon! Bíztam benned, Gemma! És mi az, hogy ilyenkor érsz haza? Tudod te mennyi az idő? -támadt nekem összeráncolt szemöldökkel. 

- Umm... nyolc óra van. -néztem a karórámra, totál nyugodtan. Azt mondják, ha valaki kiabál veled, neked minél halkabban kell beszélned, mert észre kell vennie, hogy kiabál.

- Nyolc óra! Érted? Max. hatig van kimenőd! -fordult el, de rám pillantott, és mutató ujját vádlón rám szegezte.

- Hatkor? Harry, 21 éves nő vagyok! Ne te mondd meg nekem, hogy mit csináljak, kivel és mikor! -kezdtem én is kicsit hangosabban és közelítettem felé, miközben ő hátrált. -Louisnak volt igaza, nála kellett volna aludnom. -mondtam újra normális hangerővel, de a fejem egy centire volt a szétrobbanástól.

- Gemma, ha megtudom, hogy Louis-nál alszol, vagy akármit is csináltok, mert ott tuti nem alvás lenne, én esküszöm neked... -nem fejezte be.

- Esküszöl? Mit teszel? Eltiltasz tőle? Nem teheted meg, Harold! És most menj a házamból! -vágtam be a duzzogó nővért. Tudtam, hogy Harry nem gondolta komolyan, amiket mondott, csak gyorsan és váratlanul érte a dolog, és előbújt belőle a védelmező fiútestvér. Nem hibáztattam érte. -Tűnj a házamból, Styles! -dobtam felé egy párnát a kanapéról, ahová idő közben sétáltam. 

El is ment, én pedig a szobámba rohantam. Hasra feküdtem az ágyon és magam elé raktam a laptopomat. Az első amire rámentem, az a youtube volt, majd twitter és facebook. Demi Lovato-tól az I hate you, don't leave me-t kezdtem hallgatni, majd twitteren szomorúan vettem észre, hogy csökkent a követőim száma. A világtrendekre tévedt a pillantásom, amikor az első helyen láttam, hogy #DontTouchLouisGemmaBitch. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi történik velem egyszer, hogy twitteren leszek leribancozva, több millió ember által. Rákattintottam, hogy kik tweetelték ezt, de megnyugvásomra a legtöbb ilyesmi volt:

"#DontTouchLouisGemmaBitch wtf? HollyShit!"

"#DontTouchLouisGemmaBitch stop this! Gemma's not bitch! They're just friends!"

"#DontTouchLouisGemmaBitch leave her alone!!! :@"

Inkább én is kiírtam, hogy nem vagyunk együtt:

@GemmaAnneStyles:

Sorry guys that i've got  a friend and i love him. WE'RE JUST FRIENDS, not lovers. Yeah, @Louis_Tomlinson ?

A twitterből ki is léptem, nem akartam még tovább gyötörni magam. Megrezdült a telefonom, jelezve, hogy sms jött. A laptopot lecsuktam, ezzel elhallgattatva a zenét, és a telefonért nyúltam.

feladó: Lou

Szia, babe. Harry mesélte, mi volt, és mondta, hogy sajnálja, hogy úgy beszélt veled. Felvidításképp holnapra jó hosszú estét tervezek. Figyelek rá, hogy minden részlet tökéletes legyen :)) Remélem jobb lesz a kedved :3 xX

Elmosolyodtam, hogy ha egy percre is, de az eszébe jutottam. Válaszoltam is az üzenetre.

címzett: Lou

Szia!:) Nagyon köszi, édes vagy!:) hétre gyere értem ;) 

Izgatottan vártam, hogy válaszoljon.

feladó: Lou

Rendben, ott leszek xX Jóéjt! 

A kezemben tartottam a telefont, mosolyogtam, ahogy a kijelző fénye világított csak körülöttem, és persze a Hold, ami besütött az ablakon. Suttogtam, hogy: neked is, de nem válaszoltam az sms-re. Az éjjeliszekrényre tettem a telefont a laptop mellé, betakaróztam és eldöntöttem, hogy aznap már nem tusolok, majd reggel. Majd az álom lassan uralkodott el rajtam. 

Ülök a tömegben, a cseresznyefa színpaddal szemben, várom, hogy jöjjön a műsorvezető, mire az említett belép. Üdvrivalgás fogadja. 

- Jó estét mindenkinek. A mai téma: tánc. -mivel én is fellépő lennék, megdermedek, mert énekléssel készültem, mert botlábam van. Louis a zsűri között ül, integet nekem, tátogván: itt vagyok! Odamegyek hozzá, és mellé ülök. 

- Louis, ez nem fog menni! -tördelem ujjaimat. 

- Hiszek benned! -szorítja kicsit meg a térdem. Nagyot sóhajtok, és lenézek, de mire tekintetem visszatévedne rá, eltűnik. Itt hagy, pedig ő mondja, hogy meg kell tennem, és, hogy bízik bennem. A tánccsoportom lép a színpadra, de én nem tudok felmenni. A gyomrom kavarog, és érzem, ha egyet is lépek, rókázni fogok. A csapatomat kiállítják, mert én lennék a frontember, és mindenki fújolni kezd, amikor elhagyom a termet. Még mindig rosszul vagyok hazafelé, de már nem azért, mert izgulok, hanem azért, mert Louis se kép, se hang, ott hagyott. 

#Chapter 5

Meghoztam az ötödik részt is :D remélem élvezni fogjátook!! :3 
#Chapter 5

- Mehetünk? -simogatta hátamat Louis. Volt már veletek olyan, hogy észre sem vettétek, hogy mosolyogtok, és csak akkor tűnik fel, ha már nem teszitek azt? Velem akkor ez volt. Kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy a srác biztos ott dolgozott és valószínű, hogy soha többé nem látom, de Louis-al voltam, és az volt a lényeg.
Elég sötét volt, mire sorra kerültünk. Beszálltunk egy kabinba, és fokozatosan haladtunk felfelé, mert a többi ember is be akart szállni -persze nem hozzánk. Minden egyes indulásnál az üvegfalú helység megrázkódott, amitől nekem felfordult a gyomrom és megszédültem -majdnem el is estem. Amikor felértünk a tetejére, akkor valami megmozdult bennem. A csodálatos fények, amik megvilágították London városát, a gyönyörű kilátás, és a tudat, hogy Louis két lépéssel áll mögöttem, egyszerűen felülmúlhatatlan volt. Nem éreztem még ilyet. Ezt a csodát. Nem lehetett más, csak egy varázslat.
- Wow. -suttogtam. A szám tátva maradt. Úgy éreztem, mintha mi többet lettünk volna a kerék csúcsán, mint a megszabott idő lenne. De nem érdekelt. Nem akartam onnan többé leszállni.
- Félsz? -kérdezte a hátam mögül egy hang. Egy hang, ami nem lehetett másé, csak Lou-é.
- Nem. Ez fantasztikus. -de a hangom remegett, ahogy én is. Tériszonyom van, és ezt ő is tudta jól.
- Akkor miért remegsz? -fogott karjai közé hátulról. Teste neki simult hátamnak, fejét vállamra hajtotta és édesen nyakamba puszilt, engem ezzel halvány mosolygásra késztetve. -Ne félj, itt vagyok. Megvédelek. -ebben egy percig sem kételkedtem. Forró volt. Leírni nem tudom, milyen jól esett az érzés, de addig soha nem éreztem olyat, és megnevezni sem tudom, hogy mit éreztem. Kezeimet hasamon pihenő kezeire raktam és úgy álltunk ott, mozdulatlanul.
- Tudod, ebben a napban ez a kedvenc részem. -mosolyogtam rá. Kiegyenesedett, fejét elvette a vállamról és szembefordított magával. Ujjait végigfuttatta állkapcsomon, majd megfogta állam, és lazán megemelte fejem, hogy lehajolás nélkül szemembe tudjon nézni.
- Nekem pedig ez. -közelebb jött. Csak ajkait bámultam. Mondanom sem kell, hogy mire számítottam, de nem azt kaptam, amit szerettem volna. Homlokon csókolt, átvetette karjait vállamon és magához ölelt. Szemeimet könnyek áztatták, de nem engedtem útjukra őket. Tudtam, hogy a csók, amiről ábrándoztam kb. két perce, nem történhetne meg, mert csak barátok vagyunk. És ez egy kamu randi. Köztünk nincs semmi.
Hirtelen megmozdult a kabin, és mi ugyan olyan fokozatosan mentünk le, mint ahogy felfelé vezetett az utunk.
- Na, hercegnő, most akkor étterem? -nyúlt kezemért, fülig érő szájjal, újabb becenevet adva.
- Nincs kedvem. -igazítottam meg vállamon a táskámat, csak, hogy ne kelljen megfognom nyirkos kezét.
- Mi a baj, Gemm? -államnál fogva maga felé fordított. Szemében tényleg láttam az aggodalom szikráját. Azok a csillogó szemek ellágyítottak, és hazugságra késztettek. Nem bírtam volna megmondani neki, hogy tetszik.
- Csak elfáradtam. Hosszú volt ez a nap. -sóhajtottam, és elfordultam tőle, így a földet kezdtem el vizsgálgatni. Oh, és találtam egy nagyon érdekes követ, aminek láttán elhatároztam, hogy egész úton rugdosni fogom, ha nem akarok Louis-ra nézni. De ezzel a tervel az volt a gond, hogy a kocsiban nem tudom rugdosni -és nem akartam bevinni a kocsiba se.
- Meg tudlak érteni. -sóhajtott ő is. -Végül is látszik, hogy nem érzed jól magad velem, csak elviselsz. Igaz, ki akarna a bandán kívül velem lógni... -nevetett kínjában. A szívem elcsöppent, annyira megolvadt.
- Ne értsd félre. Szeretem veled tölteni az időmet, és ez a nap csodálatos volt, csak elfáradtam. Ennyi az egész. -megfogtam kezét, mert szinte biztos voltam benne, hogy azért bizonytalan, mert nem engedtem neki.
- Én is kicsit elfáradtam, igazán nincs kedvem kitérőt tenni a házadhoz. Mit szólnál, ha ma nálam aludnál? -kiszáradt a torkom. Nem hittem a fülemnek.
- Ne is álmodj róla, Lou. -ráztam fejem nevetve.
- Hé, az álmaimat nem cenzúrázhatod! -bökött oldalba, mire hangosan felnevettem.
A kocsinál kinyitotta nekem az anyósülésre nyíló ajtót, mire én beszálltam.
- Tudod, tényleg jó ötlet volna, ha nálam aludnál ma este. Harry-re "jó" hatással lenne. -mondta komolyan, majd sebességbe tette az autót.
- Louis, tudom, ez kamu, de ezzel még várjunk. Harry-nek meg csak húzzuk az idegeit. -sóhajtottam, de közben a gyomrom görcsbe rándult. Az út hátralévő részét csendben ültük végig.
Épp ki akartam szállni a házam előtt az autóból, amikor megláttam a fekete Range Rowert. Harry még nálam volt. A nappalira néző ablakra néztem, és láttam, hogy bent ül a kanapén és nézi a TV-t. Szóltam Lou-nak a felfedezésemről, mire ő átment a kocsi előtt, kinyitotta nekem az ajtót, kisegített, és az ablakkal szemen lévő pázsit közepére vitt. Oldalról ránk lehetett látni, és Louis tudta ezt, mivel megcsókolt. Tudom, hogy nem volt igazi, de olyan valódinak tűnt. Szenvedélyes, gyengéd, de még is egy kis "ne éld bele magad, tudod, hogy kamu" beütéssel. Egy könnycsepp gördült le arcomon, ezért elengedtem Louis-t. Szemem megtöröltem még az ajtóban, és hátranéztem, de Lou már sehol nem volt. Próbáltam vidámnak és nem elkeseredettnek tűnni. Benyitottam, mintha mi sem történt volna, de újra könnyeket csalt a szemembe, hogy Harry letámadott a nem éppen visszafogott mondandójával.

#Chapter 4

Ehhez a részhez nincs hozzáfűznivalóm, csak annyi h: GIRL LET ME LOVE YOU! Ne kérdezzétek, hogy miért pont ezt írtam ;) 

by:me:D

#Chapter 4

- Furcsa, naplementekor még nem voltam itt. -gyönyörködtem az autóból kibámulva. Louis mosolyogva figyelte az utat, ami kezdett elfogyni előttünk, ahogy egy parkoló felé gurultunk. Nagy, halványzöldre festett, tízemeletes épület tornyosult előttünk. Louis kicsatolta az övét, ezért példáját követve én is kikapcsoltam az enyémet és kiszálltam. Louis kezében volt pár boríték, amit nem tudtam, hogy eddig is nála volt-e, vagy a hátsó ülésen pihentette őket. Gyorsan megindult előttem, szaporán csipkedve a lábaimat mentem utána. -Hová is megyünk? -kérdeztem, amikor két méterre voltunk az ajtótól.
- Ez a Posta, cica. Levelet adunk föl. -nézett rám válla fölött. Bólintottam, és tovább követtem. Egy őszhajú, idős nő nézett ránk egy üvegfal mögül. Nem igazán figyeltem, hogy mit beszélnek, köszöntem, és csak annyi szúrta ki a szememet, hogy Louis feladja a borítékot, amin szín tisztán villogott az "Eleanor" név. Furcsálltam, és kicsit rosszul esett, hogy velem randizik, de egy másik lánynak ad föl levelet. Tudom, ez nem igazi randi, de akkor is rossz. Biztos valamelyik rokona, vagy barátja.
Amikor kiléptünk a küszöbön a hideg teremből a meleg napra, Louis a kezemért nyúlt. A hirtelen mozdulattól megijedtem,és összerándultam. Engedtem ujjainak, és enyémeket övéi közé csúsztattam.
- Ki az az Eleanor? -kérdeztem mosolyogva, de belül fájt. Nagyon is.
- Egy barátom. Pár hónapja kezdünk el levelezgetni. Nagyon aranyos lány, nemsokára találkozunk. -nézett rám. Kicsit megnyugodtam. Ja, nem, mégsem.
- Mióta leveleztek? -folytattam kérdésözönömet bájos hangon.
- Kb. 3 hónapja. Na, és ha abbahagytad a kínvallatásomat, akkor mennyünk fagyizni. -lehajtottam a fejem, mire ő is lehajolt, hogy láthassa arcomat. -Meghívlak. -itt kitört belőlem a nevetés.
- Még szép! Te vagy a pasi, elhívtál randizni. Te fizeted a fagyit és azt, amit kérek. -szegtem fel játékosan a fejem, mint egy díva.
- Nem vagy kicsit szemtelen? -fordított szembe magával.
- Nem. Én 100 százalékban jó vagyok. Annyira, hogy az már majdnem angyal. -nem ezt gondoltam magamról, de jó vele vitatkozni.
- Aha. Sötét angyal. -jött közelebb és már csak egy 5 centis levegőfal választotta el arcát arcomtól. Kínosan nevetni kezdtem.
- Na, mi lesz azzal a beígért fagyival? -kacsintottam.
- Megkapod. De előtte kérek valamit. -nagyot nyeltem, amikor ujjai államra vándoroltak. -Azt akarom, hogy... -suttogta. -Kapj el! -és elrohant. Nevetve utánafutottam, és amikor elég közel kerültem hozzá -hiába jó futó, én is az vagyok-, elrugaszkodtam a földről és a hátára ugrottam. Először kicsit megijedt, és felordított, de vette az adást és megtartott. így indultunk meg a fagyizó felé.
Amikor odaértünk, nem akartam leszállni a hátáról, túl kényelmes volt. Valahogy lemásztam a hátáról, lábaim teljesen bezsibbadtak, így "o" formát vettek fel. Szerencsére egy rajongó sem jött oda hozzánk, mivel nagyrészt középkorúak és idősek voltak jelen a fagyizóban.
Nagyon finom fagyit kaptam, de Louis csak egy gombócot vett, mondván: ha nem ugrottál volna a hátamra, kaptál volna hármat is! De haribo-t kaptam. Annak is a nagy részét ő ette meg. Én -érdekes módon- rászórtam a fagyimra.
Amikor odaértünk az óriáskerékhez, Louis ismét szabad kezével az enyém után nyúlt -hamar rájöttem, miért.   Valami ragacsos anyag kenődött a kézfejem belső oldalára.
- Louis, az isten szerelmére, mit mondd neked az, hogy kézmosás? -rántottam el kezemet kezétől, és egy zsepibe beletöröltem.
- Nyugi van. Örülj, hogy nem az arcodat kentem vele be. -nyelvöltés volt minden válaszom, és nyújtottam neki egy zsebkendőt.
- És most? -fogtam meg újra kezét, elnyújtva az 'é' hangot a kérdésemben.
- Mit szeretnél csinálni, babe? -mosolygott bájosan.
- Nem tudom. De ezek szerint én lettem a "kicsid", cicus. -küldtem felé egy puszit.
- Igen, babe. Leszek a cicusod. Miau. -és elkezdett "dorombolni", mint egy cica. Vállamat átkarolta és úgy nyávogott tovább.
 Két perc dorombolás, és cica utánzás (még az embereknek is úgy köszönt, hogy "miau") után, amit végighallgattam, végre egy értelmes mondat/kérdés is kicsúszott a száján.
- Kávézó vagy étterem? -keze a vállamon pihent, míg én felnyúltam érte és ott fent tartva fogtam azt.
- Hmm... Kávézó, London eye, Étterem. Ebben a sorrendben. -kacsintottam felnézve rá. Louis nem olyan magas, mint Harry, de én meg alacsony vagyok viszonylag.
- Nem akarsz te kicsit sokat? -viccelődött. Játszottam neki ezért a beszólásért kicsit a dívát.
- Uh, nem is. Kell egy kis mani-pedi. Utána vigyél el fodrászhoz, kell egy új séró. Tudod, fáj a lábam, legyél gentleman és emelj fel. Nem hallod, cicus? Tudom, hogy kövér vagyok! -tettettem sírást. -Nem kell mondanod! Tudod mit, te nagy úriember? Ne is mondj semmit. -lehet, hogy ezt nem a  Westminster Bridge Road közepén kellett volna csinálnom, de ami megtörtént, megtörtént.
- Rendben. Adtál nekem egy jó ötletet: emlékeztess, hogy SOHA ne jöjjek el értelmes lányokkal otthonról. -ezt most vagy úgy kellett érteni, hogy a hülyéket csípi, vagy, hogy totál hülyének tart -van rá oka, hiszen ismer.
- Akkor babe, mennyünk kávézni. Van itt a közelben egy jó kis kávézó. -mosolygott. Amikor meglátom a mosolyát, és is mindig önkéntelenül elmosolyodok.
Mentünk, mentünk és mentünk, aztán rájöttem, hogy ez a kávézó kicsit sem a közelben van -de megérte a hosszú gyalogtúra.
- Starbucks. Louis, én azt hiszem, imádlak. -kezdtem el gyors léptekkel előre haladni a kávézó felé. Imádom ezt a helyet -igaz, csak egyszer voltam itt, ami fura, mert az is két éve volt-, mert anyu és apu itt találkoztak először. Tudom, sok Starbucks van, de ők itt ismerkedtek meg. A Forum Magnum Square-től északra.
Egy Blonde Roast-ot rendeltem, míg Louis egy Medium Roast-ot. Az italom finom és lágy volt. Minden cseppje egy korty mennyország.
Még sétálgattunk utána a Belveder Road-on fel, a Chicley St. belógó részén ismét felfelé, aztán át a bekötőúton, balra le az Open Studio felé, majd ismét fel a London Eye-hoz. Ritkán jártam arrafelé, de Louis biztos nem először teszi meg ezt a távot, mert elég magabiztosnak tűnt. Ott állt egy srác. Nem lehetett 25-nél több. Borostás volt az arca, haja hasonló volt Louis-éhoz, de neki valahogy mégis másképp állt. Szürke sapka takarta feje nagy részét. Szemei mély barnák voltak. Amíg őt néztem, az utca zajai, az emberek beszélgetései elcsendesültek. El is feledkeztem Louis-ról.

#Chapter 3

Itt a harmadik rész is :)) remélem tetszeni fog :)) 

by:me:D

#Chapter 3

- Szóval… úgy értem, hogy. –mély levegőt vett, és szép lassan kifújta. Mintha gondolkodott valamin, de aztán fellobbant az isteni szikra. –Az van, hogy szeretném megszívatni kicsit Harry-t, és arra gondoltam, hogy segíthetnél. –a műmosolya levakarhatatlan volt. Elgondolkodtam: látszott rajta, hogy hazudik, de igazán meg akartam fizetni Harrynek, amiért azt hitte, hogy képes lennék összeállni Louis-val. Nem mondom, hogy nem egy csodálatos srác, de ez nem jönne össze. Heves bólogatásba kezdtem, mire arcán már mű, hanem teljesen igazi mosoly villogott, ezer wattosan. –Akkor… mi legyen? –harapta be alsó ajkát, engem teljesen lebénítva vele. Annyira… régen még aranyos kisfiúként gondoltam rá, most meg már kész férfi –szexi férfi. Lámpás gyulladt az agyamban, amikor hírtelen megcsapott a tökéletes terv szele.

- Emlékszel, ahogy Hazz kiborult, amikor azt hitte, hogy mi ketten… - kezdtem ecsetelni a gondolatmenetemet, de csúnyán félbeszakított.

- Most volt kábé negyed órája. Szóval igen, emlékszem. –vállba böktem, jelezve, hogy én is ott voltam.

- Szóval, ha mi „randiznánk” –mutattam ujjaimmal az idézőjelet-, akkor ő… - megint félbeszakított. Abban a két percben másodszorra.

- Adj egy ötöst! –tartotta fel kezét, várva hogy belecsapjak, közben ajkát összeszorította. Mosolyogva kicsit megráztam fejem, és én az öklömet tartottam.

- Harry, vigyázz, jövünk! –suttogtam, mert Hazz még mindig a házban tartózkodott tudtommal.

- Csoki. –suttogta ő is, amikor öklünk összeért. Hangosan elkezdtünk nevetni. Zayn odajött, rátámaszkodott két kezével a kanapé háttámlájára, és mosolyogva nézett rám és rá felváltva. 

- Mi a téma, fiatalok? –próbált meg cseverészni. Fel sem tűnt neki, hogy mind ketten idősebbek vagyunk nála.

- Mondja ezt a vénember. -bokszolta vállba Lou viccesen.
- Nekem mondod, hogy fiatal? Anyád lehetnék! -nevettem, szememmel követve, ahogy megkerüli a kanapét és Louis mellé ül. 
- Ha te lennél az anyám, már 10 évesen költöztem volna. -nevetett, de nem nézett rám, hanem a reklámokkal teli csatornát bámulta. Megütöttem Louis térdét, mire feljajdult.
- Add tovább. -adtam ki az utasítást, mire egy nagyot ütött Zayn combjára. Ő is megütötte Louis-t, és ugyan azt mondta neki, mint amit én az előbb. Amikor Louis rám nézett, nem megütött, hanem megfogta a térdem és lágy puszit nyomott arcomra.
- Huhuhuu... -fújta ki Zayn a levegőt, amikor meglátta az elpirult arcomat. -Harry! -kiabált hátra, de szemét nem vette le rólunk. Rájöttem, hogy Louis csak a terv része ként csinálta, mert ha hitelesek akarunk lenni Harry-vel szemben, akkor mindenkit meg kell tévesztenünk.
- Igen? -trappolt ki a konyhából egy mosogatószivacs kíséretében,
- Harry, te mosogatsz? -nevettem ránézve a kanapé fölött.
- Ennyivel tartozom, nem?- vonta meg a vállát.- De ha te akarsz mosogatni, csak gyerünk. -dobta felénk a sárga, spongebob szerű tárgyat, de mázlinkra nem ért el a kanapéig -ilyenkor örülök, hogy az öcsém még mindig úgy dob, mint 10 éve. 
- Hehe, nem talált! -dugta ki rá a nyelvét Louis, mire Harry megindult felénk és összekente az arcát habbal -mivel kezét még véletlenül sem törölte volna meg. Nevetve arrébb húzódtam, mert úgy gondoltam, hogy így is elég fröcsögött rám is. 
- Harry, ha már így belelendültél a szobám is elég trén néz ki. És tudod, hogy mennyire szeretlek. -cuppantottam a levegőbe. Harry nemlegesen rázta a fejét, közben Louis végig engem figyelt. A levegőbe kapott, mintha megfogott volna valamit, majd arcához illesztette ökölbe szorított kezét.
- Tudom, hogy nekem küldted, csak irányt tévesztett. De nyugi, elkaptam. -Harry-n kívül mindketten levágtuk -Zayn-el-, hogy a puszira gondolt, amit és képletesen küldtem Harry felé. -Oh, és... -kezdte folytatni- Gemma, van programod kábé mostra? -nézett rám kedvesen, türkizes szemével. Megráztam a fejem, de mosolyogni nem tudta. Hiába voltam teljesen biztos benne, hogy csak színészkedik, valahogy még is olyan valódinak tűnt, és ettől kicsit megijedtem. 
- Egész nyáron szabad vagyok. -erőltettem mosolyt a képemre, amiből valódi mosolygás lett egész hamar. 
- Akkor... tudod lenne egy kis dolgom a városban a London eye körül. Eljönnél velem? -nézett még édesebben, mint az előbb -már, ha ez lehetséges.
- És mit fogunk csinálni? -érdeklődtem. Szinte teljesen belefeledkeztem szemei csillogásába, már majdnem annyira, hogy elfelejtsem, hogy ez nem a valóság. 
- Hát én elintézem az elintéznivalómat és esetleg felülhetnénk rá, fagyizhatnánk és még út közben kitaláljuk. -kacsintott. Zayn megköszörülte a torkát, Harry tátott szájjal figyelte az eseményeket, de nem érdekelt.
- Jól hangzik. Csak veszek fel egy szebb ruhát, ami nem bűzlik a piától és nincs félig leszakítva rólam. -álltam fel és indultam is felfelé a szobámhoz. 
Kinyitottam a viszonylag normál méretű gardróbom ajtajait, de nem nagy meglepetésemre, nem volt "verjük át a tesónkat azzal, hogy randizok a legjobb barátjával" szettem, ezért valami színesre gondoltam. 

Nem akartam nagyon kiöltözni, hiszen csak egy baráttal mentem lógni -és  ez volt az első összhangban lévő ruha, amit találtam és tetszett. Fel kéne újítanom a ruhatáramat. 
Amikor meggyőződtem róla, hogy minden apró részlet tökéletesen mutat, leindultam. 
A földszintre érve Louis fütyülése volt az, ami megcsapta a fülem. 
- Azta. Nem kellett volna kiöltöznöd. Így csak másodrangú leszek melletted, nem mintha általánosan nem ragyognál túl. -pirult el. Számat beharaptam, hogy elfojtsak egy önelégült nevetést.
- Így is minden lány rád fog figyelni. 
- És minden pasi rád, szóval ajánlom Louis, hogy figyelj rá. -került meg Harry már szinte viccesen komoly arccal. A hátam mögött lépkedett vissza a konyhába, de előtte a fülembe súgta, hogy vigyázzak. Édes, hogy a három évvel fiatalabb tesóm mondja nekem, hogy vigyázzak magamra, amikor a legjobb barátja annak a veszélynek van kitéve, hogy lerohamozzák a sikító tinik. Igen, tuti, hogy nekem kell vigyázni magamra. 
- Amikor azt mondtad, hogy a lányok engem fognak figyelni...miért? Szeretnéd, hogy a lányok téged nézzenek? -kezdte a "párom". A karjába karoltam, amit tartott nekem. 
- Igen. Az az igazság, hogy minden vágyam, hogy a rajongóitok figyeljék minden léptemet. Talán saját rajongótáborom is lehetne. Gemmer. Gemmator. Gemm... -befogta a számat, miután átléptük a küszöböt és az ajtó becsapódott. 
- Gemma, biztos, hogy vállalni akarod a következményeket? -bólogatni kezdtem, de mivel már elegem volt belőle, hogy befogja a szám, kidugtam a nyelvem, de kezét úgy tartotta számon, hogy az nem érte el. 
- Számíts arra, hogy valószínű, hogy újságokban fogunk szerepelni. Címlap sztori lesz belőlünk. Így is vállalod? -most már levette kezét.
- Persze. De ha még egyszer befogod a számat, szakítok veled. -vetettem hátra a hajamat és megindultam a kocsija felé. Ő időzött még a lépcsőn annyi ideig, hogy fel tudjon nevetni.
Amikor már a kocsiban voltunk, megkérdeztem:
- És mi a program? 
-Tényleg van elintéznivalóm, de nyugi, felülhetsz a kerékre. És, ha már eljöttünk, élvezhetnénk a nap hátralévő részét. Na, csatold be magad! -adta ki a parancsot. Igaza volt. Miért ne élvezhetnénk egymás társaságát? 
- Taposs a gázra, bébi, taposs a gázra! -mondtam, de közben erősen szorítottam a biztonsági övet. Felnevetett, majd a sebességhatároknak megfelelően elindultunk.