#Chapter 5

Meghoztam az ötödik részt is :D remélem élvezni fogjátook!! :3 
#Chapter 5

- Mehetünk? -simogatta hátamat Louis. Volt már veletek olyan, hogy észre sem vettétek, hogy mosolyogtok, és csak akkor tűnik fel, ha már nem teszitek azt? Velem akkor ez volt. Kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy a srác biztos ott dolgozott és valószínű, hogy soha többé nem látom, de Louis-al voltam, és az volt a lényeg.
Elég sötét volt, mire sorra kerültünk. Beszálltunk egy kabinba, és fokozatosan haladtunk felfelé, mert a többi ember is be akart szállni -persze nem hozzánk. Minden egyes indulásnál az üvegfalú helység megrázkódott, amitől nekem felfordult a gyomrom és megszédültem -majdnem el is estem. Amikor felértünk a tetejére, akkor valami megmozdult bennem. A csodálatos fények, amik megvilágították London városát, a gyönyörű kilátás, és a tudat, hogy Louis két lépéssel áll mögöttem, egyszerűen felülmúlhatatlan volt. Nem éreztem még ilyet. Ezt a csodát. Nem lehetett más, csak egy varázslat.
- Wow. -suttogtam. A szám tátva maradt. Úgy éreztem, mintha mi többet lettünk volna a kerék csúcsán, mint a megszabott idő lenne. De nem érdekelt. Nem akartam onnan többé leszállni.
- Félsz? -kérdezte a hátam mögül egy hang. Egy hang, ami nem lehetett másé, csak Lou-é.
- Nem. Ez fantasztikus. -de a hangom remegett, ahogy én is. Tériszonyom van, és ezt ő is tudta jól.
- Akkor miért remegsz? -fogott karjai közé hátulról. Teste neki simult hátamnak, fejét vállamra hajtotta és édesen nyakamba puszilt, engem ezzel halvány mosolygásra késztetve. -Ne félj, itt vagyok. Megvédelek. -ebben egy percig sem kételkedtem. Forró volt. Leírni nem tudom, milyen jól esett az érzés, de addig soha nem éreztem olyat, és megnevezni sem tudom, hogy mit éreztem. Kezeimet hasamon pihenő kezeire raktam és úgy álltunk ott, mozdulatlanul.
- Tudod, ebben a napban ez a kedvenc részem. -mosolyogtam rá. Kiegyenesedett, fejét elvette a vállamról és szembefordított magával. Ujjait végigfuttatta állkapcsomon, majd megfogta állam, és lazán megemelte fejem, hogy lehajolás nélkül szemembe tudjon nézni.
- Nekem pedig ez. -közelebb jött. Csak ajkait bámultam. Mondanom sem kell, hogy mire számítottam, de nem azt kaptam, amit szerettem volna. Homlokon csókolt, átvetette karjait vállamon és magához ölelt. Szemeimet könnyek áztatták, de nem engedtem útjukra őket. Tudtam, hogy a csók, amiről ábrándoztam kb. két perce, nem történhetne meg, mert csak barátok vagyunk. És ez egy kamu randi. Köztünk nincs semmi.
Hirtelen megmozdult a kabin, és mi ugyan olyan fokozatosan mentünk le, mint ahogy felfelé vezetett az utunk.
- Na, hercegnő, most akkor étterem? -nyúlt kezemért, fülig érő szájjal, újabb becenevet adva.
- Nincs kedvem. -igazítottam meg vállamon a táskámat, csak, hogy ne kelljen megfognom nyirkos kezét.
- Mi a baj, Gemm? -államnál fogva maga felé fordított. Szemében tényleg láttam az aggodalom szikráját. Azok a csillogó szemek ellágyítottak, és hazugságra késztettek. Nem bírtam volna megmondani neki, hogy tetszik.
- Csak elfáradtam. Hosszú volt ez a nap. -sóhajtottam, és elfordultam tőle, így a földet kezdtem el vizsgálgatni. Oh, és találtam egy nagyon érdekes követ, aminek láttán elhatároztam, hogy egész úton rugdosni fogom, ha nem akarok Louis-ra nézni. De ezzel a tervel az volt a gond, hogy a kocsiban nem tudom rugdosni -és nem akartam bevinni a kocsiba se.
- Meg tudlak érteni. -sóhajtott ő is. -Végül is látszik, hogy nem érzed jól magad velem, csak elviselsz. Igaz, ki akarna a bandán kívül velem lógni... -nevetett kínjában. A szívem elcsöppent, annyira megolvadt.
- Ne értsd félre. Szeretem veled tölteni az időmet, és ez a nap csodálatos volt, csak elfáradtam. Ennyi az egész. -megfogtam kezét, mert szinte biztos voltam benne, hogy azért bizonytalan, mert nem engedtem neki.
- Én is kicsit elfáradtam, igazán nincs kedvem kitérőt tenni a házadhoz. Mit szólnál, ha ma nálam aludnál? -kiszáradt a torkom. Nem hittem a fülemnek.
- Ne is álmodj róla, Lou. -ráztam fejem nevetve.
- Hé, az álmaimat nem cenzúrázhatod! -bökött oldalba, mire hangosan felnevettem.
A kocsinál kinyitotta nekem az anyósülésre nyíló ajtót, mire én beszálltam.
- Tudod, tényleg jó ötlet volna, ha nálam aludnál ma este. Harry-re "jó" hatással lenne. -mondta komolyan, majd sebességbe tette az autót.
- Louis, tudom, ez kamu, de ezzel még várjunk. Harry-nek meg csak húzzuk az idegeit. -sóhajtottam, de közben a gyomrom görcsbe rándult. Az út hátralévő részét csendben ültük végig.
Épp ki akartam szállni a házam előtt az autóból, amikor megláttam a fekete Range Rowert. Harry még nálam volt. A nappalira néző ablakra néztem, és láttam, hogy bent ül a kanapén és nézi a TV-t. Szóltam Lou-nak a felfedezésemről, mire ő átment a kocsi előtt, kinyitotta nekem az ajtót, kisegített, és az ablakkal szemen lévő pázsit közepére vitt. Oldalról ránk lehetett látni, és Louis tudta ezt, mivel megcsókolt. Tudom, hogy nem volt igazi, de olyan valódinak tűnt. Szenvedélyes, gyengéd, de még is egy kis "ne éld bele magad, tudod, hogy kamu" beütéssel. Egy könnycsepp gördült le arcomon, ezért elengedtem Louis-t. Szemem megtöröltem még az ajtóban, és hátranéztem, de Lou már sehol nem volt. Próbáltam vidámnak és nem elkeseredettnek tűnni. Benyitottam, mintha mi sem történt volna, de újra könnyeket csalt a szemembe, hogy Harry letámadott a nem éppen visszafogott mondandójával.