Ehhez a részhez nincs hozzáfűznivalóm, csak annyi h: GIRL LET ME LOVE YOU! Ne kérdezzétek, hogy miért pont ezt írtam ;)
by:me:D
#Chapter 4
- Furcsa, naplementekor még nem voltam itt. -gyönyörködtem az autóból kibámulva. Louis mosolyogva figyelte az utat, ami kezdett elfogyni előttünk, ahogy egy parkoló felé gurultunk. Nagy, halványzöldre festett, tízemeletes épület tornyosult előttünk. Louis kicsatolta az övét, ezért példáját követve én is kikapcsoltam az enyémet és kiszálltam. Louis kezében volt pár boríték, amit nem tudtam, hogy eddig is nála volt-e, vagy a hátsó ülésen pihentette őket. Gyorsan megindult előttem, szaporán csipkedve a lábaimat mentem utána. -Hová is megyünk? -kérdeztem, amikor két méterre voltunk az ajtótól.
- Ez a Posta, cica. Levelet adunk föl. -nézett rám válla fölött. Bólintottam, és tovább követtem. Egy őszhajú, idős nő nézett ránk egy üvegfal mögül. Nem igazán figyeltem, hogy mit beszélnek, köszöntem, és csak annyi szúrta ki a szememet, hogy Louis feladja a borítékot, amin szín tisztán villogott az "Eleanor" név. Furcsálltam, és kicsit rosszul esett, hogy velem randizik, de egy másik lánynak ad föl levelet. Tudom, ez nem igazi randi, de akkor is rossz. Biztos valamelyik rokona, vagy barátja.
Amikor kiléptünk a küszöbön a hideg teremből a meleg napra, Louis a kezemért nyúlt. A hirtelen mozdulattól megijedtem,és összerándultam. Engedtem ujjainak, és enyémeket övéi közé csúsztattam.
- Ki az az Eleanor? -kérdeztem mosolyogva, de belül fájt. Nagyon is.
- Egy barátom. Pár hónapja kezdünk el levelezgetni. Nagyon aranyos lány, nemsokára találkozunk. -nézett rám. Kicsit megnyugodtam. Ja, nem, mégsem.
- Mióta leveleztek? -folytattam kérdésözönömet bájos hangon.
- Kb. 3 hónapja. Na, és ha abbahagytad a kínvallatásomat, akkor mennyünk fagyizni. -lehajtottam a fejem, mire ő is lehajolt, hogy láthassa arcomat. -Meghívlak. -itt kitört belőlem a nevetés.
- Még szép! Te vagy a pasi, elhívtál randizni. Te fizeted a fagyit és azt, amit kérek. -szegtem fel játékosan a fejem, mint egy díva.
- Nem vagy kicsit szemtelen? -fordított szembe magával.
- Nem. Én 100 százalékban jó vagyok. Annyira, hogy az már majdnem angyal. -nem ezt gondoltam magamról, de jó vele vitatkozni.
- Aha. Sötét angyal. -jött közelebb és már csak egy 5 centis levegőfal választotta el arcát arcomtól. Kínosan nevetni kezdtem.
- Na, mi lesz azzal a beígért fagyival? -kacsintottam.
- Megkapod. De előtte kérek valamit. -nagyot nyeltem, amikor ujjai államra vándoroltak. -Azt akarom, hogy... -suttogta. -Kapj el! -és elrohant. Nevetve utánafutottam, és amikor elég közel kerültem hozzá -hiába jó futó, én is az vagyok-, elrugaszkodtam a földről és a hátára ugrottam. Először kicsit megijedt, és felordított, de vette az adást és megtartott. így indultunk meg a fagyizó felé.
Amikor odaértünk, nem akartam leszállni a hátáról, túl kényelmes volt. Valahogy lemásztam a hátáról, lábaim teljesen bezsibbadtak, így "o" formát vettek fel. Szerencsére egy rajongó sem jött oda hozzánk, mivel nagyrészt középkorúak és idősek voltak jelen a fagyizóban.
Nagyon finom fagyit kaptam, de Louis csak egy gombócot vett, mondván: ha nem ugrottál volna a hátamra, kaptál volna hármat is! De haribo-t kaptam. Annak is a nagy részét ő ette meg. Én -érdekes módon- rászórtam a fagyimra.
Amikor odaértünk az óriáskerékhez, Louis ismét szabad kezével az enyém után nyúlt -hamar rájöttem, miért. Valami ragacsos anyag kenődött a kézfejem belső oldalára.
- Louis, az isten szerelmére, mit mondd neked az, hogy kézmosás? -rántottam el kezemet kezétől, és egy zsepibe beletöröltem.
- Nyugi van. Örülj, hogy nem az arcodat kentem vele be. -nyelvöltés volt minden válaszom, és nyújtottam neki egy zsebkendőt.
- És most? -fogtam meg újra kezét, elnyújtva az 'é' hangot a kérdésemben.
- Mit szeretnél csinálni, babe? -mosolygott bájosan.
- Nem tudom. De ezek szerint én lettem a "kicsid", cicus. -küldtem felé egy puszit.
- Igen, babe. Leszek a cicusod. Miau. -és elkezdett "dorombolni", mint egy cica. Vállamat átkarolta és úgy nyávogott tovább.
Két perc dorombolás, és cica utánzás (még az embereknek is úgy köszönt, hogy "miau") után, amit végighallgattam, végre egy értelmes mondat/kérdés is kicsúszott a száján.
- Kávézó vagy étterem? -keze a vállamon pihent, míg én felnyúltam érte és ott fent tartva fogtam azt.
- Hmm... Kávézó, London eye, Étterem. Ebben a sorrendben. -kacsintottam felnézve rá. Louis nem olyan magas, mint Harry, de én meg alacsony vagyok viszonylag.
- Nem akarsz te kicsit sokat? -viccelődött. Játszottam neki ezért a beszólásért kicsit a dívát.
- Uh, nem is. Kell egy kis mani-pedi. Utána vigyél el fodrászhoz, kell egy új séró. Tudod, fáj a lábam, legyél gentleman és emelj fel. Nem hallod, cicus? Tudom, hogy kövér vagyok! -tettettem sírást. -Nem kell mondanod! Tudod mit, te nagy úriember? Ne is mondj semmit. -lehet, hogy ezt nem a Westminster Bridge Road közepén kellett volna csinálnom, de ami megtörtént, megtörtént.
- Rendben. Adtál nekem egy jó ötletet: emlékeztess, hogy SOHA ne jöjjek el értelmes lányokkal otthonról. -ezt most vagy úgy kellett érteni, hogy a hülyéket csípi, vagy, hogy totál hülyének tart -van rá oka, hiszen ismer.
- Akkor babe, mennyünk kávézni. Van itt a közelben egy jó kis kávézó. -mosolygott. Amikor meglátom a mosolyát, és is mindig önkéntelenül elmosolyodok.
Mentünk, mentünk és mentünk, aztán rájöttem, hogy ez a kávézó kicsit sem a közelben van -de megérte a hosszú gyalogtúra.
- Starbucks. Louis, én azt hiszem, imádlak. -kezdtem el gyors léptekkel előre haladni a kávézó felé. Imádom ezt a helyet -igaz, csak egyszer voltam itt, ami fura, mert az is két éve volt-, mert anyu és apu itt találkoztak először. Tudom, sok Starbucks van, de ők itt ismerkedtek meg. A Forum Magnum Square-től északra.
Egy Blonde Roast-ot rendeltem, míg Louis egy Medium Roast-ot. Az italom finom és lágy volt. Minden cseppje egy korty mennyország.
Még sétálgattunk utána a Belveder Road-on fel, a Chicley St. belógó részén ismét felfelé, aztán át a bekötőúton, balra le az Open Studio felé, majd ismét fel a London Eye-hoz. Ritkán jártam arrafelé, de Louis biztos nem először teszi meg ezt a távot, mert elég magabiztosnak tűnt. Ott állt egy srác. Nem lehetett 25-nél több. Borostás volt az arca, haja hasonló volt Louis-éhoz, de neki valahogy mégis másképp állt. Szürke sapka takarta feje nagy részét. Szemei mély barnák voltak. Amíg őt néztem, az utca zajai, az emberek beszélgetései elcsendesültek. El is feledkeztem Louis-ról.
- Ez a Posta, cica. Levelet adunk föl. -nézett rám válla fölött. Bólintottam, és tovább követtem. Egy őszhajú, idős nő nézett ránk egy üvegfal mögül. Nem igazán figyeltem, hogy mit beszélnek, köszöntem, és csak annyi szúrta ki a szememet, hogy Louis feladja a borítékot, amin szín tisztán villogott az "Eleanor" név. Furcsálltam, és kicsit rosszul esett, hogy velem randizik, de egy másik lánynak ad föl levelet. Tudom, ez nem igazi randi, de akkor is rossz. Biztos valamelyik rokona, vagy barátja.
Amikor kiléptünk a küszöbön a hideg teremből a meleg napra, Louis a kezemért nyúlt. A hirtelen mozdulattól megijedtem,és összerándultam. Engedtem ujjainak, és enyémeket övéi közé csúsztattam.
- Ki az az Eleanor? -kérdeztem mosolyogva, de belül fájt. Nagyon is.
- Egy barátom. Pár hónapja kezdünk el levelezgetni. Nagyon aranyos lány, nemsokára találkozunk. -nézett rám. Kicsit megnyugodtam. Ja, nem, mégsem.
- Mióta leveleztek? -folytattam kérdésözönömet bájos hangon.
- Kb. 3 hónapja. Na, és ha abbahagytad a kínvallatásomat, akkor mennyünk fagyizni. -lehajtottam a fejem, mire ő is lehajolt, hogy láthassa arcomat. -Meghívlak. -itt kitört belőlem a nevetés.
- Még szép! Te vagy a pasi, elhívtál randizni. Te fizeted a fagyit és azt, amit kérek. -szegtem fel játékosan a fejem, mint egy díva.
- Nem vagy kicsit szemtelen? -fordított szembe magával.- Nem. Én 100 százalékban jó vagyok. Annyira, hogy az már majdnem angyal. -nem ezt gondoltam magamról, de jó vele vitatkozni.
- Aha. Sötét angyal. -jött közelebb és már csak egy 5 centis levegőfal választotta el arcát arcomtól. Kínosan nevetni kezdtem.
- Na, mi lesz azzal a beígért fagyival? -kacsintottam.
- Megkapod. De előtte kérek valamit. -nagyot nyeltem, amikor ujjai államra vándoroltak. -Azt akarom, hogy... -suttogta. -Kapj el! -és elrohant. Nevetve utánafutottam, és amikor elég közel kerültem hozzá -hiába jó futó, én is az vagyok-, elrugaszkodtam a földről és a hátára ugrottam. Először kicsit megijedt, és felordított, de vette az adást és megtartott. így indultunk meg a fagyizó felé.
Nagyon finom fagyit kaptam, de Louis csak egy gombócot vett, mondván: ha nem ugrottál volna a hátamra, kaptál volna hármat is! De haribo-t kaptam. Annak is a nagy részét ő ette meg. Én -érdekes módon- rászórtam a fagyimra.
Amikor odaértünk az óriáskerékhez, Louis ismét szabad kezével az enyém után nyúlt -hamar rájöttem, miért. Valami ragacsos anyag kenődött a kézfejem belső oldalára.
- Louis, az isten szerelmére, mit mondd neked az, hogy kézmosás? -rántottam el kezemet kezétől, és egy zsepibe beletöröltem.
- Nyugi van. Örülj, hogy nem az arcodat kentem vele be. -nyelvöltés volt minden válaszom, és nyújtottam neki egy zsebkendőt.
- És most? -fogtam meg újra kezét, elnyújtva az 'é' hangot a kérdésemben.
- Mit szeretnél csinálni, babe? -mosolygott bájosan.
- Nem tudom. De ezek szerint én lettem a "kicsid", cicus. -küldtem felé egy puszit.
- Igen, babe. Leszek a cicusod. Miau. -és elkezdett "dorombolni", mint egy cica. Vállamat átkarolta és úgy nyávogott tovább.
Két perc dorombolás, és cica utánzás (még az embereknek is úgy köszönt, hogy "miau") után, amit végighallgattam, végre egy értelmes mondat/kérdés is kicsúszott a száján.
- Kávézó vagy étterem? -keze a vállamon pihent, míg én felnyúltam érte és ott fent tartva fogtam azt.
- Hmm... Kávézó, London eye, Étterem. Ebben a sorrendben. -kacsintottam felnézve rá. Louis nem olyan magas, mint Harry, de én meg alacsony vagyok viszonylag.
- Nem akarsz te kicsit sokat? -viccelődött. Játszottam neki ezért a beszólásért kicsit a dívát.
- Uh, nem is. Kell egy kis mani-pedi. Utána vigyél el fodrászhoz, kell egy új séró. Tudod, fáj a lábam, legyél gentleman és emelj fel. Nem hallod, cicus? Tudom, hogy kövér vagyok! -tettettem sírást. -Nem kell mondanod! Tudod mit, te nagy úriember? Ne is mondj semmit. -lehet, hogy ezt nem a Westminster Bridge Road közepén kellett volna csinálnom, de ami megtörtént, megtörtént.
- Rendben. Adtál nekem egy jó ötletet: emlékeztess, hogy SOHA ne jöjjek el értelmes lányokkal otthonról. -ezt most vagy úgy kellett érteni, hogy a hülyéket csípi, vagy, hogy totál hülyének tart -van rá oka, hiszen ismer.
- Akkor babe, mennyünk kávézni. Van itt a közelben egy jó kis kávézó. -mosolygott. Amikor meglátom a mosolyát, és is mindig önkéntelenül elmosolyodok.
Mentünk, mentünk és mentünk, aztán rájöttem, hogy ez a kávézó kicsit sem a közelben van -de megérte a hosszú gyalogtúra.
- Starbucks. Louis, én azt hiszem, imádlak. -kezdtem el gyors léptekkel előre haladni a kávézó felé. Imádom ezt a helyet -igaz, csak egyszer voltam itt, ami fura, mert az is két éve volt-, mert anyu és apu itt találkoztak először. Tudom, sok Starbucks van, de ők itt ismerkedtek meg. A Forum Magnum Square-től északra.
Egy Blonde Roast-ot rendeltem, míg Louis egy Medium Roast-ot. Az italom finom és lágy volt. Minden cseppje egy korty mennyország.
Még sétálgattunk utána a Belveder Road-on fel, a Chicley St. belógó részén ismét felfelé, aztán át a bekötőúton, balra le az Open Studio felé, majd ismét fel a London Eye-hoz. Ritkán jártam arrafelé, de Louis biztos nem először teszi meg ezt a távot, mert elég magabiztosnak tűnt. Ott állt egy srác. Nem lehetett 25-nél több. Borostás volt az arca, haja hasonló volt Louis-éhoz, de neki valahogy mégis másképp állt. Szürke sapka takarta feje nagy részét. Szemei mély barnák voltak. Amíg őt néztem, az utca zajai, az emberek beszélgetései elcsendesültek. El is feledkeztem Louis-ról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése